Rogán: a kabinetiroda intézkedéseket dolgoz ki a Soros-terv megakadályozása érdekében
Rogán Antal ellenzéki kritikákra reagálva felmutatta azt a közjegyzői okiratot, amely ismertetése szerint hitelt érdemlően és egyértelműen igazolja, hogy a postától december 5-ig 2 millió 171 500 nemzeti konzultációs kérdőív érkezett be.
Így az elektronikusan kitöltött ívekkel együtt csaknem 2 millió 300 ezren mondták el a véleményüket - tette hozzá. Kifejtette: mivel már az első feldolgozások alapján is látszik, hogy az emberek túlnyomó többsége elutasítja a "Soros-tervet" és Magyarország szuverenitásának korlátozását, ebből az következik, hogy lépeseket kell tenni a "Soros-terv" megakadályozása érdekében.
Hangsúlyozta: ez ma a kormány legfontosabb feladata, ezért a kabinetiroda azon dolgozik, hogy a kormány januári ülésére összeállítsa azokat az intézkedéseket, amelyekkel Soros György tervének a végrehajtását meg lehet akadályozni Magyarországon és az Európai Unió területén is.
MTI

Hozzászólások