Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést
A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
A szerdán közzétett videóinterjúban Ruff Bálint elmondta, folyamatban van a Századvég átvizsgálása, amely az elmúlt tíz évben 20-30 milliárd forint között kapott közpénzt tanulmányírásokra, kutatásokra, egyben jelezte, hogy ebben az ügyben is feljelentést fognak tenni.
A miniszter emlékeztetett, már tettek feljelentést a médiafigyelést "horribilis" összegekért végző Observerrel kapcsolatban, ahogy a Kommentár Alapítvánnyal szemben is, amelynek "huszonmilliárdért vettek ingatlanokat". Hozzátette, a Nézőpont Intézetnek fizetett pénzeket "már adják össze" a kollégái. A tárcavezető elmondta, reményei szerint még ezen a héten körülbelül száz, úgynevezett háromezres határozat titkosítását feloldják és nyilvánosságra hozzák.
A büntetőjogi felelősséget firtató kérdésre válaszolva jelezte, arról a nyomozó hatóságnak kell döntenie. Mint mondta, minden szerződést aláírt valaki, "a háromezreseket például az akkori miniszterelnök".
(Forrás: MTI)
Hozzászólások