Saját jelöltet indít az LMP a zuglói időközi önkormányzati választáson

Gál József a jelöltről szólva elmondta, Csordás Balázs Gyula 22 éves közgazdász hallgató, aki több mint 10 éve él a kerületben, így sok zuglói politikussal szemben nem a kerületbe jött politizálni, hanem kerületiként kezdett el a helyi ügyekkel foglalkozni.

Közlése szerint az LMP azért indít önálló jelöltet, mert a párt célja a teljes magyar politikai élet megújítása, amit "az elmúlt 27 év kudarcainak felelőseivel" nem tud megtenni. Emellett a többi pártéval nem összeegyeztethető elképzeléseik vannak, valamint elegük van abból a "botránypolitizálásból", ami a magyar politikai életet és Zuglót is jellemzi - tette hozzá.



Csordás Balázs Gyula arról beszélt, hogy ő valóban az emberek problémáival szeretne foglalkozni, és megválasztásával erősödne "az emberek hangja" a XIV. kerületben. Képviselőként szeretne megoldást találni a Városliget problémáira, és javítani az egészségügy és az oktatás helyzetén - ismertette a terveit az LMP jelöltje.
Április 23-án azért tartanak időközi választást a XIV. kerületben, mert az egy évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com