Sallai R. Benedek: közérdekű adatokat saját célra használnak a földpályázatok ügyében
Sallai R. Benedek szerint közérdekű adatokat politikai motivációval saját célra használnak a földpályázatok ügyében, miközben a magyar társadalom elől "dugdossák" az adatokat.
Az LMP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az állami termőföldpályázatok eredményével kapcsolatban kért adatokat a Nemzeti Földalaptól, ahonnan azt a választ kapta, hogy igényét az új információs törvény alapján nettó 7,77 millió forintért tudják kielégíteni.
Jelezte: ezért a pénzért ráadásul egy "használhatatlan adathalmazhoz" jutnának, hiszen a bírálati jegyzőkönyveket nem kapnák meg, a pályázatok személyes adatait pedig kitakarnák.
Ezért szűkítik adatigényüket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetőinek és a kormány tagjainak pályázataira - tette hozzá -, mert arra látnak esélyt, hogy ennek költségeit ki tudják fizetni, illetve adatvédelmi polgári perben kívánják "behajtani" ezeket az információkat.
A képviselő kérdésként fogalmazta meg, hogy az adatvédelem, amelyre a kormányzat hivatkozik, vajon mennyire szolgálja a magyar társadalom érdekeit. Megjegyezte, az, hogy a napokban a szaktárca közzétette, testvére és sógornője kormánytisztviselőként dolgozik, "teljesen nyilvános fenyegetés", mennyire foglalkozhat ezzel az ügyel.
MTI

Hozzászólások