Schiffer András: a Fidesz megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításáról szóló jogszabály-módosítással "a Fidesz megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját" - jelentette ki az LMP társelnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.

Schiffer András a parlamentben kedden elfogadott, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításáról, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslatról szólva azt mondta, hogy ezzel a Fidesz máris átírta azt az Országgyűlés által még az ősz elején elfogadott közbeszerzési törvénymódosítást, amely az állami vezetők hozzátartozóit tiltja el a közbeszerzésen történő részvételtől.

schiffer andrás

A huszonnégy óra alatt "átvert" NAV-törvény záró rendelkezésébe olyan módosító javaslatot tettek, amely szűkítette ezt a hozzátartozói kört, és csak az állami vezetőkkel közös háztartásban élőket tiltotta el a közbeszerzésen való részvételtől - foglalta össze az ellenzéki politikus.

Schiffer András szavai szerint ez azt jelenti, hogy "ha Orbán Viktor miniszterelnök nem él együtt a vejével, akkor a miniszterelnök veje továbbra is vígan pályázhat közpénzekre."

A politikus emlékeztetett: az LMP egy éve feljelentést tett az Elios Zrt. tenderei ügyében, mivel a Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez köthető cég úgy nyert el közbeszerzési pályázatokat, hogy ugyanaz az érdekeltségi kör volt érdekelt a pályázati dokumentáció előkészítésében is.

Az LMP 2014 karácsonyán törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely összeférhetetlenség kimondását kérte azon cégek esetében, amelyek egy adott közbeszerzés során a tervdokumentáció elkészítésében és megvalósításában is részt vesznek. A javaslat ugyanígy kizárta volna az állami vezetők, a pályázatokat elbírálók, az önkormányzati vezetők, valamint hozzátartozóik körét is a közbeszerzésekből - hangsúlyozta.

A javaslatot azért nem fogadta el az Országgyűlés, mert a Fidesz szerint összeomlott volna a közbeszerzési piac - jegyezte meg Schiffer András. Azt mondta, Orbán Viktor korábban azt ígérte, hogy támogatni fogja a közbeszerzési szabályok ilyen módosítását, de ez az ígéretét felemásan váltotta be.

A keddi törvénymódosítással a Fidesz-KDNP sunyi módon átverte a magyar választókat, és "átírták az adott miniszterelnöki ígéretet" - fogalmazott Schiffer András.

Az LMP arra fog mandátumot kérni 2018-ban, hogy "ezt a disznóólat takarítsák ki", és olyan szabályokat szeretne életbe léptetni, amelyek megtiltják a miniszterelnöki rokonság, a miniszteri "pereputtyok", a polgármesterek rokonai, valamint az elbírálásban részt vevők elindulását bármilyen pályázaton - közölte az ellenzéki párt társelnök-frakcióvezetője.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com