Semjén: teljesíthető cél a ciklus végére egymillió új magyar állampolgár

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Erről Semjén Zsolt beszélt az MTI-nek adott interjúban, jelezve: év végére meglesz a 700 ezredik állampolgársági kérelem és a 650 ezredik esküt tett polgár.

semjén zsoltKitért arra is, hogy a honosításnál további szigorítás nem indokolt, kisebb korrekciók lehetnek.

A kormányfő helyettese azt mondta: kezdetben a külhoni kérelmezők mentek intézni a honosítást Magyarországra később a konzulátusokra, most már kihelyezett konzuli napokat tartanak, a diaszpórában pedig konzulok járják a magyar lakta városokat. A kérelmek száma számottevően nem csökkent - hangsúlyozta.

Szerinte annyira egyszerű az eljárás, amennyire a teljes biztonság mellett lehet.

Az esetleges visszaélésekről azt mondta: egyes államoknak nem tetszik, hogy területükön sok magyar van, akiket sikerül "a félig-meddig asszimilációs állapotból" visszahozni és identitását megerősíteni. Az ellenérdekelt politika sok esetben titkosszolgálati eszközökkel él, dezinformál, de ezzel együtt sokkal kevesebb a visszaélés, mint amire ennek figyelembevételével számítani lehetett. Kiemelte: akinek tudomása van visszaélésekről, annak feljelentési kötelezettsége van, ha ezt elmulasztja, ő is bűncselekményt követ el.

Semjén Zsolt arra a legbüszkébb, hogy a három nemzetpolitikai kérdésben teljes a nézetazonosság az összes magyarországi párt és a társadalom körében: a határon túli magyarságnak jár az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia.

2014-ben a környező országokban tartott választásokon mindenütt megerősödött a magyarság - mondta. A legnagyobb sikert a

vajdasági magyarok érték el, gyakorlatilag megvalósult a kulturális autonómia, a nehézségek anyagi jellegűek, ami a szerb költségvetés állapotából következik. A vajdasági magyarság egységes és a Belgrádban is megkerülhetetlen - tette hozzá.

Semjén Zsolt korlátozott optimizmussal néz az új román államfővel való együttműködés elé, úgy véli, Klaus Iohannis szebeni polgármesterként nem sok érdeklődést mutatott a magyarság ügyei iránt.

Szerinte a román elnök nem tagadhatja az autonómia legitimitását, mert ez Nyugat-Európában elvitathatatlan. Kitért arra, hogy a román belpolitikában a magyarellenességet ütőkártyaként használhatják. Példaként a Mikó-kollégiumot, a magyar himnusz éneklésért kiszabott bírságot említette.

A legnehezebb és legveszélyeztetettebb helyzetben a kárpátaljai magyarok vannak, kitéve a háborús helyzetnek és az ukrán nacionalizmusnak - mondta Semjén Zsolt. Jelezte: a magyar kormány mindenben segít az ottani magyarságnak, a téli fűtéstől kezdve a legelemibb ellátásban támogatja őket. Tudniuk kell, hogy számíthatnak a védelmünkre, van hová jönniük, ha lehetetlen állapotok alakulnak ki - emelte ki.

Szerinte Magyarországnak hasonlóan kell cselekednie, mint Izraelnek, meg kell védenie a diaszpóráját bárhol a világon.

Fontos eredménynek nevezte, hogy Brenzovics László, a KMKSZ elnöke bekerült a kijevi parlamentbe. Az a cél, hogy elérjék, legyen magyar választási körzet, de a mandátum megszerzése csak a magyarság egységével valósulhat meg, a két kárpátaljai magyar szervezetnek legalább választási időszakban együtt kell működnie.

Sikeresnek nevezte a szlovákiai önkormányzati választásokon elért eredményt. Szerinte reális az esély, hogy a Magyar Közösség Pártja visszakerül a pozsonyi parlamentbe, ami létfontosságú a magyarság képviseletéhez. Kifejtette, hogy helyi ügyekben ésszerű az együttműködés a Híd-Most vegyes párttal.

Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórának szóló Kőrösi Csoma Sándor programot, amellyel 100 fiatal utazhat ki a világ magyarságához. "A sokszor csak parázsló magyar identitás és magyar élet lángra lobbant", egyre többen találnak vissza a magyar identitásukhoz és ez magával hozza az állampolgárság iránti igényt - fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes, egyben a KDNP elnöke a kormánypártok népszerűségvesztéséről azt mondta: egy választás után mindig van egy "győzteshez húzás", vannak irreális várakozások, majd utána egyfajta természetes leporladás.

Szerinte most is ez látható. Ugyanakkor több kommunikációs hiba is történt, ezek között említette az internetadót, amiből nem kell presztízskérdést csinálni - mondta. A tiltakozásokat komolyan kell venni, a tiltakozásokat komolyan kell venni, párbeszédre van szükség - hangsúlyozta.

Úgy látta: a tiltakozások legalább annyira szólnak az ellenzék ellen, amely ha életképes lenne, akkor képviselni tudná a tüntetők álláspontjait a parlamentben.

A jövő februári veszprémi időközi választás tétjéről azt mondta, hogy lényegileg már mindent elfogadtak, amihez kétharmadra volt szükségük, de ez a többség egyszerűbbé teszi a törvényalkotási munkát. A baloldal szerinte romokban hever, hiteltelen emberek tovább faragták a szocialista pártot, amely nem tudja a kormánnyal szembeni protest véleményeket és csoportokat "becsatornázni".

Az egyházfinanszírozásról kiemelte: soha ennyi pénz még nem jutott erre és a szükséges összeg jövőre is rendelkezésre áll.

Elismerte, hogy vannak döccenők, és Erdő Péter bíborosnak abban is igaza van, hogy egyes önkormányzati intézményeket olyan felekezetek vettek át, amelyekhez tartozó ember nincs is az adott településen. Semjén Zsolt kész egyeztetni a nagy történelmi egyházakkal minden kérdésben, így az egyházügyi törvény módosításával kapcsolatban is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com