Simicskó István: folytatódik a munkavállalás összekapcsolása a családok támogatásával

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint a látótávolságba kerülő béke lehetővé tette, hogy Európa legnagyobb adócsökkentési programját hirdessék meg. Simicskó István a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóüzenetében kiemelte: folytatják a munkavállalás összekapcsolását a családok támogatásával.A frakcióvezető rámutatott: a Fidesz-KDNP 15 éve azon dolgozik, hogy megerősítse a magyar családokat, ezáltal pedig egy erős Magyarországot építsen.

Míg Nyugat-Európa az egyre romló népesedési mutatók megfordítása helyett a migrációt támogatja, addig mi magyarok saját nemzetünk gyarapításában gondolkozunk - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Kitért arra, a korábbi intézkedésekre visszatekintve látható, hogyan épül fel és bővül egyre átfogóbb szinten a kormány családpolitikája.

Kifejtette: olyan teljes életutat segítő rendszert építenek fel, amiben már az életkezdésnél a fiatalok mellett állnak, hogy a családalapítás ne anyagi szempontoknak legyen kiszolgáltatva. A 25 év alattiak szja-mentessége, valamint a munkáshitel ehhez járul hozzá.

A jövőben a kedvezményes adórendszer által, a munkakezdéstől akár egy egész életen át mentesülhet valaki a személyi jövedelemadó fizetése alól.
Kitért arra, hogy idén július 1-jétől szja-mentessé válik a csed és a gyed. A négy- vagy többgyermekes, valamint a 30 év alatti egygyermekes édesanyáknak már most sem kell jövedelemadót fizetniük, ezt az intézkedést a 40 év alattiakkal kezdve, 2026-tól több lépésben kiterjesztik a kétgyermekesekre.

A háromgyermekes édesanyák pedig idén októbertől részesülnek a kedvezményben. Szintén fontos lépés a családi adókedvezmény két ütemben történő megduplázása is, amely további jelentős összegeket hagy a családoknál - mutatott rá Simicskó István.

Aláhúzta: a felsorolt intézkedésekkel a Fidesz-KDNP megpróbálja kompenzálni azokat a pluszkiadásokat, amelyekkel gyermekvállalás során egy család szembesül. Egyúttal szeretnénk elismerni a gyermekneveléssel járó kihívásokat is, hiszen szülőnek lenni egy egész életen át tartó elhivatottság - fogalmazott a politikus.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com