Simon-ügy - Rubovszky-levél Mesterházynak

Levélben tájékoztatta Mesterházy Attilát Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke arról, hogy a testület úgy döntött: meghívja következő, március 24-i ülésére is a szocialisták frakcióvezetőjét annak tisztázása érdekében, hogy Simon Gábor volt MSZP-s képviselő eltitkolt százmillióinak van-e köze a politikai élethez.

kdnpRubovszky György az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, Mesterházy Attilának címzett levelében úgy fogalmaz: a bizottság eddigi vizsgálódása során egyetlen adat merült fel arra, hogy az eltitkolt pénznek nincsen köze a politikai élethez, ez pedig Mesterházy Attila nyilvánosan tett nyilatkozata. Ha ez a nyilatkozat hitelt érdemlően bebizonyosodik, okafogyottá válik az a kérdés, hogy az eltitkolt százmilliók összefüggésben állhatnak-e Simon Gábor országgyűlési képviselői, illetve MSZP-elnökhelyettesi tisztségével - mutat rá a politikus.

Azt írta, a kérdés tisztázása a politikai felelősség szempontjából feltétlenül szükséges, és a tisztázás fontosságát Simon Gábor idő közben megtörtént őrizetbe vétele csak fokozza. Kérte Mesterházy Attilát, hogy ha a bizottság ülésén nem tud megjelenni, részletesen tárja fel azokat az okokat, amelyek alapján azt nyilatkozta, hogy a kérdéses összeg Simon Gábor előéletéből származó "forrásfelhalmozás".

Rubovszky György felidézi: február 17-én kérte Mesterházy Attilát, adjon felvilágosítást arról, mire alapozza azt a nyilatkozatát, hogy az ügyben felmerült összeg nem függ össze Simon Gábor politikai tevékenységével, de nem kapott választ.

Rubovszky György arra is emlékeztet, hogy március 3-án a mentelmi bizottság úgy döntött, meghívja Mesterházy Attilát, és az említett kérdést tisztázni kívánja. Erre adott válaszában az MSZP frakcióvezetője kitért a vagyonnyilatkozat lefoglalására, továbbá közölte, hogy a "mentelmi bizottságnak a már rendelkezésre álló vagyonnyilatkozatokban szereplő adatkörön túl további adat kezelésére nincsen törvényes lehetősége", és hogy további információkkal nem rendelkezik, a bizottsági ülésre nem megy el. A meghívásnak nem is tett eleget, pedig a levélre még azon a napon választ kapott, amelyben szerepelt, hogy a testület mely határozat felhatalmazása alapján dolgozik - tartalmazza a bizottsági elnök levele.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com