Soltész: tavaly mintegy 13,5 milliárdot ajánlottak fel az szja 1+1 százalékaként

Tavaly mintegy 13,5 milliárd forintot ajánlottak fel a magánszemélyek a személyi jövedelemadójuk (szja) 1+1 százalékaként - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.

Soltész Miklós a tavalyi évet sikeresnek nevezte, mert a 4,1 millió adózó közül mintegy 3,4 millióan rendelkeztek valamilyen módon az egy százalékok felajánlásáról. A felajánlható 25,5 milliárd forintból csaknem 13,5 milliárdról rendelkeztek - tette hozzá.

Soltész Miklós

Közölte, hogy az egyházaknak 2014-ben 1 millió 31 ezren, tavaly már 1 millió 93 ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát, míg a Nemzeti Tehetség Programnak a korábbi 327 ezer helyett 333 ezren. A civileknek szánt felajánlások száma 2 millió 54 ezerre nőtt a tavalyelőtti 2 millió 29 ezerről.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy május 20-ig kell az szja-bevallásokat benyújtani, addig nyilatkozhatnak az adózók az 1+1 százalékokról. Hozzátette, azok is rendelkezhetnek az egy százalékról az egyházak javára, akik a családi adókedvezmény igénybevétele miatt nem fizetnek adót.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com