Szabadkereskedelmi egyezmény - Az LMP információkat vár a TTIP-ról

Az LMP minden lehetséges módon megpróbál információkat gyűjteni az Egyesült Államok és az Európai Unió „zárt ajtók mögött” készülő szabadkereskedelmi egyezményéről (TTIP), ezért országgyűlési képviselőjük állampolgárként fordul közérdekű adatigényléssel az Európai Bizottsághoz.

lmpSchmuck Erzsébet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a gazdag országokat még gazdagabbá, a szegényeket azonban még szegényebbé tevő megállapodásról a civilek és a közvélemény alig jut információhoz, holott az szerinte támadás a nemzetállamok és a demokrácia ellen.

A politikus a többi közt arra vár választ: az egyezménybe beépítik-e az ideiglenes hatályba léptetés lehetőségét, amely akár három évre akkor is kötelezővé tenné egy tagállam számára annak alkalmazását, ha nemzeti parlamentje azt elutasította.

Schmuck Erzsébet rákérdez arra is: része lesz-e az egyezménynek az általa offshore bíróságnak nevezett vitarendezési mechanizmus, amely ellen már Nagy-Britannia, Németország és Franciaország is tiltakozik, és amely a tagállamoknál erősebb jogosítványt biztosítana a multinacionális vállalatoknak. A képviselő kíváncsi arra is, Európa szigorít majd a pénzügyi szabályozásán vagy az Egyesült Államok lazít a sajátján, miután a két kontinensen jelenleg eltérő előírásokat alkalmaznak ezen a területen.

Schmuck Erzsébet azon biztosítékokat is látni kívánja, amelyek lehetővé teszik Magyarország GMO-mentességének megőrzését.

Beszámolt arról is: Európa szerte már több mint 1,5 millióan, köztük négyszáz civil szervezet és politikai erő írta alá az egyezmény elleni tiltakozást.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com