Szakértő: a francia választók kiábrándultak a középpártokból

A francia választók jelentős része kiábrándult a hagyományos jobb- és baloldali középpártokból - mondta a francia regionális választások vasárnapi, első fordulójában tapasztalt szélsőjobboldali előretörésről Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.

A szakember szerint a papírformának megfelelő eredmény született, az elemzők már a terrortámadások előtt erre számítottak, például az országot az elmúlt évtizedben sújtó adósságválság, a versenyelőny-csökkenés, a magas munkanélküliség és a szociális feszültségek miatt.

választás

Egyes felmérések szerint a szavazók 60 százaléka kiábrándult a hagyományos középpártokból, nem kis részben a korrupció miatt. A francia szavazók egy része megfogadta a szélsőjobboldali Nemzeti Front élén álló Marine Le Pen ajánlatát, és a jobb-, illetve baloldal után "kipróbálja" a radikális erőket is - mondta.

Annál inkább így lehet, hiszen Le Pen az utóbbi években modernizálta pártját, a rasszizmustól a populizmus felé mozdult el, amit a franciák jobban el tudnak fogadni - fűzte hozzá Szűcs Anita.

A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a választás végkimenetelét döntően befolyásolhatja, hogy képes-e összefogásra a hagyományos jobb- és baloldal.

A szocialisták már jelezték, hogy több helyen visszalépnek a jobboldal javára, Nicolas Sarkozy azonban egyelőre kizárta az együttműködést a baloldallal.

A Nemzeti Front az első exit poll adatok szerint a szavazatok 30 százalékával megnyerte a regionális választások december 6-án vasárnap megrendezett első fordulóját, tizenhárom régió közül hatban végzett az elő helyen. Huszonhét százalékot kapott a legnagyobb ellenzéki párt, Nicolas Sarkozy volt államfő jobbközép köztársasági pártja, míg a kormányzó szocialisták a szavazatok 23 százalékával a harmadik helyre szorultak.

A 2017-es elnökválasztás előtti utolsó országos szavazás második fordulója december 13-án vasárnap lesz Franciaországban.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com