Szakértő: a migrációhoz kötődő aggályok is megjelennek az ENSZ-tervezetben

A docens arra hívta fel a figyelmet: míg korábban az ENSZ-főtitkár nyilatkozatában a migrációnak csak a pozitív olvasata jelent meg, a hétfőn nyilvánosságra hozott migrációs egyezmény tervezetében már a kritikus hangok is érzékelhetők.

A dokumentum ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy a filantróp alapítványokat is be kell vonni a migráció állami kezelésébe. "Ez meglepő, hiszen csak azt nem írták bele, hogy Soros-alapítvány" - fűzte hozzá, miközben már látszik, hogy ezeknek a szervezeteknek milyen lobbiereje van az ENSZ-ben. Az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ, a migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba.



A világszervezet honlapján olvasható, Mexikó és Svájc által kidogozott tervezet - amelyet az ENSZ egy december 10-11-én Marokkóban rendezendő csúcstalálkozó keretében kíván elfogadni -, összefoglalja azokat a vezérelveket és követendő célokat, amelyek a migráció egész folyamatát lennének hivatottak szabályozni mind a migránsok emberi jogainak, mind a fogadó országok érdekeinek figyelembevételével.

A dokumentum konkrét kötelezettségvállalásokat vázol fel, amelyek elősegítenék a bevándorlási hullám mederben tartását, szavatolnák a jelenség emberséges kezelését. Ennek érdekében szükségesnek látja, hogy bővítsék a legális migrációs útvonalakat, visszaszorítva az embercsempészek tevékenységét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com