Szakértő: idegenellenesebb lett az északi országok közgondolkodása

Idegenellenesebb lett az északi országok közgondolkodása - mondta egy történész, külügyi szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Flamm Lászlót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Svédország újabb szigorításokat vezet be a migráció csökkentésére.

0

A szakértő hangsúlyozta: a svéd kultúra része, hogy a fiatalokat befogadásra, toleranciára nevelik, és ez a szemlélet nem változik meg alapjaiban egyik napról a másikra, mégis az figyelhető meg, hogy a közgondolkodás egyre inkább idegenellenes.

Hozzátette, hogy ez a fordulat már az 1990-es években elkezdődött, tavaly szeptember óta azonban felgyorsult. A jóléti állam hatvan évvel ezelőtti kiépülése óta még soha nem volt ilyen problémás a helyzet az északi államban - fogalmazott.

Flamm László kiemelte, hogy Svédországban eddig nem volt szabad nyíltan beszélni a rasszizmusról, az újonnan megjelent Svéd Demokraták nevű jobboldali radikális politikai párt azonban szakított ezzel a hagyománnyal, és leplezetlen idegengyűlöletet folytat a médiában. A szakértő szerint a közgondolkodás változása jól lemérhető azon, hogy a párt támogatottsága néhány hónap alatt megduplázódott.

Flamm László azt mondta, ha a következő országos választásokon a Svéd Demokraták kormányközeli pozícióba kerülnek, akkor olyan változás fog elindulni, amely hatással lesz a jóléti államra.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy Dániában, Finnországban és Norvégiában szintén erősödnek a radikális pártok, vagyis a "tabudöntögetés" az összes északi országban elkezdődött.

Flamm László ennek csúcspontjaként azt értékelte, hogy a norvégok nemrég bejelentették: támogatják azokat a menekülteket, akik elhagyják Norvégiát. Ilyen tartalmú nyilatkozat korábban elképzelhetetlen lett volna - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com