Szakértő: Izrael világpolitikai jelentőségű tényező

Szabó Dávid elmondta, Izrael világpolitikai jelentőségű tényező, Magyarország egyik legfontosabb transzatlanti szövetségese, és harmadik legnagyobb külföldi tőkebefektető Magyarországon.



Emellett pedig az izraeli miniszterelnök a világpolitika egy ismert és határozottan fellépő politikusa, aki saját országában nagyon sikeres - tette hozzá. Mint mondta, a magyar kormány külpolitikájából kitűnik, hogy Magyarországnak elemi gazdasági érdeke az Izraellel való jó és dinamikusan bővülő kapcsolat fenntartása.

Izrael a Közel-Kelet meghatározó állama, és az elmúlt 3-4 év európai biztonságpolitikai fejleményei - illegális bevándorlás - részben a közel-keleti instabilitásnak is köszönhető, ennek megfelelően Magyarországnak ebben a térségben minden komoly és fajsúlyos partnerét meg kell becsülni ahhoz, hogy ezeket a kiváltó okokat meg tudja szünteti - fejtette ki a szakember.



Magyarország számára Izrael azért is fontos partner, mert Európában itt él a harmadik legnagyobb zsidó közösség, amely reneszánszát éli mind gazdasági, mind társadalmi, kulturális értelemben - mondta.

A szakember úgy véli, az, hogy az izraeli külügyminisztérium "korrigálta" Izrael budapesti nagykövetének álláspontját a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokkal kapcsolatban, megmutatta hogy Izrael és Magyarország egyaránt ellenáll annak a törekvésnek, hogy "egyes nemzetközi civil szervezetek", illetve a mögöttük álló finanszírozók bárkit antiszemitának, rasszistának állítsanak be, aki az ő érdekeikkel ellentétes politikát folytat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com