Szakértő: marad a brit külügy stabilitása, a hangsúlyok változnak

A stabilitás megmarad, a hangsúlyok és az irányok kicsit változni fognak a brit külügyminisztérium munkájában - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel azzal kapcsolatban, hogy a kilépéspárti Boris Johnsont nevezte ki külügyminiszternek Theresa May miniszterelnök.

A szakértő jelezte: tekintettel a brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazás eredményére, elkerülhetetlen volt, hogy a kilépéspárti tábor vezéralakjai is bekerüljenek a kormányba. Boris Johnson korábbi londoni polgármester a népszavazás előtt a Brexit-tábor, vagyis a kilépést pártoló kampánycsoport frontembere volt.

Brexit

Az, hogy Boris Johnson külügyminiszter lett, mindenképpen érdekes fordulat - mondta Ugrósdy Márton. Hozzátette: az apparátus függetlenül attól, hogy ki a miniszter, professzionálisan fogja végezni a munkáját, a stabilitás megmarad, a hangsúlyok és irányok azonban kicsit változni fognak.

Megjegyezte: az Európai Unióból kilépés tárgyalása nem Boris Johnson feladata lesz, azt részben a miniszterelnök, Theresa May, részben pedig a most kinevezett, kilépésért felelős államtitkár fogja vinni.

Ugrósdy Márton szólt arról is, a tárgyalásnak két olyan ember lesz a kulcsszereplője - Theresa May és Angela Merkel német kancellár - akik az aprólékos, kitartó munkában "vannak otthon".

A szakértő szerint hosszú, részletes és nehéz tárgyalások után születhet olyan jó kompromisszum, amely mindkét fél számára a lehető legkisebb veszteséggel jár.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com