Szakértő: nem nagyon lesz geopolitikai következménye a gép lelövésének

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint nem nagyon lesz geopolitikai következménye annak, hogy Törökország kedden lelőtt egy orosz vadászgépet.

Tálas Péter ezt az álláspontját a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön azzal indokolta, hogy a két országot szoros gazdasági kapcsolat fűzi össze, amelyre mindkét félnek szüksége van.

9623E5A51FF0B5B93443AC65479E12AA

Hozzátette, szakértők egyébként is számítottak az incidensre, hiszen voltak előzményei. A törökök többször jelezték Oroszországnak, hogy nem szeretnék, ha megsértené a határait, valamint ide sorolható az az eset is, amikor Törökország lelőtt egy drónt, amely állítólag Oroszországé volt - fűzte hozzá.

Tálas Péter úgy vélte, a gép lelövése egyfajta figyelmeztetés volt Oroszországnak, hogy bizonyos határokat érdemes betartani.

A szakértő jól megfontolt török lépésnek nevezte az esetet, hiszen Törökország a NATO tagországaként számíthatott arra, hogy a szervezet az ő oldalára áll majd az eset után.

Török harci repülőgépek kedden reggel lőttek le a török-szíriai határnál egy Szu-24-es orosz vadászgépet, amely - Ankara szerint - megsértette a török légteret. Moszkva szerint viszont a gép végig Szíria légterében haladt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com