Szakértő: sok a kritika Merkellel szemben

Sok a kritika Németországban Angela Merkellel kapcsolatban, ám az általános bizalom még megvan az emberekben a kancellár iránt - mondta Tamási Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Hozzáfűzte, nem szabad elfelejteni, hogy Merkel egy évtizede áll az ország élén.

angela merkel

Tamási Anna kifejtette: érezhetően sokat változott a közhangulat, az emberek érzékelik a migrációs probléma súlyát, aggódnak a vallási, kulturális különbségek és a várható gazdasági terhek miatt. Nyilván Merkel is érzi, hogy szükség van olyan intézkedésekre, amelyek megnyugtatják az embereket, mert túl sok a bevándorló - közölte.

Azzal kapcsolatban, hogy a kancellár politikáját támadó petíciókat írnak alá szerte az országban, a szakember azt mondta: Merkel melletti ellenpetíciók is hasonlóképpen terjednek. "A másik oldal is létezik" - jegyezte meg Tamási Anna.

A szakember arra is felhívta a figyelmet: igaz ugyan, hogy a német szociáldemokraták nem támogatják a tranzitzónákat, ám miután a baloldali kormánypárt a jóléti állam vívmányainak megőrzésében érdekelt, nem kizárt, hogy idővel megállapodik koalíciós partnereivel a tranzitzónák kérdésében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com