Szakértő: új megoldásokat kell keresni a terrorizmus elleni harcban

Ennek eredményeit látjuk napjainkban, amikor Németország instabilitását figyeljük, ahol közel hat hónapja nem sikerült kormányt alakítani - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a politika mindössze szavakkal reagál a terrorizmus fenyegetésére, tettek helyett.

Szólt arról is, hogy az iszlám radikalizmus "kreativitása kimeríthetetlennek tűnik", a szolgálatoknak pedig újra kell értékelniük a terrorizmussal kapcsolatos megelőző munkát. Megjegyezte: arra is figyelemmel kell lenni, hogy az elkövetők a korábbinál sokkal gyorsabban radikalizálódnak és szélesebb fegyvertár van a kezükben, egy kés, kő vagy autó is a fegyverük lehet. Mint mondta, nem minden migráns terrorista, de ha a beérkező egymillió migránsnak mindössze öt százaléka szimpatizál az iszlám radikalizmussal, az is ötvenezer embert jelent.



A biztonsági szolgálatok Európában nem készültek fel az elmúlt évtizedek békekorszaka után az ilyen tömeges kihívásra. Hozzátette: önmagában a szolgálatok nem is alkalmasak arra, hogy tízezrével ellenőrizzenek embereket, ezért a kockázati tényezők számát kellene szűkíteni. A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában azzal kapcsolatban, hogy robbanás történt vasárnap egy metróállomás bejáratánál Stockholm egyik külvárosában és egy ember meghalt, elmondta: a svéd rendőrség ezt egyelőre nem minősítette terrortámadásnak.

Közölte, ezek már mindennapos történetek Skandináviában, és azért nem kezelik terrorcselekményként, mert a kézigránátos támadások a szervezett bűnözői csoportokra jellemzőek, a fegyvert pedig akár a Balkánról vagy a volt szovjet tagköztársaságokból is be lehet szerezni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com