Szegénységről, kisebbségi jogokról, önkormányzati kérdésekről szólt az idei szárszói találkozó

A szegénységről, a kisebbségi jogokról, az önkormányzatiságról és a kultúra helyzetéről szóltak a többi között a XIII. Szárszói találkozó előadói szombaton Balatonszárszón.

A mintegy kétszáz ember, köztük számos baloldali, liberális politikus, művész, értelmiségi részvételével megrendezett eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar humorista volt a házigazdája, a hozzászólók főként szakpolitikai témákkal foglalkoztak. Az előadók sorát nyitó Ferge Zsuzsa szociológus arról beszélt, hogy világszerte megrendült a létbiztonság és a munkajog.

Magyarországon a népesség 20-30 százaléka van abban a helyzetben, hogy annyi pénze sincs, ami állásvesztés esetén egy hónapig kitart - mondta, hozzátéve: ők a teljes létbizonytalanságban, "állampolgári margón" élők tömegei, és egyetlen magyar pártnak nincs elképzelése arról, hogyan lehet a problémát kezelni. Megjegyezte azt is, hogy a szociális alapjövedelmet és minimumot az MSZP sem emelte be a programjába.

balatonmost16Farkas Zsombor szociológus ehhez hozzátette: 2010 és 2013 között 16 százalékkal nőtt a gyermekszegénység, ma Magyarországon 400 ezer gyermek él szegénységben, és az életkörülményeket is figyelembe véve 2,6 millió ember nélkülözik. Botka László, az MSZP választmányi elnöke azt hangoztatta, hogy az önkormányzatok jogfosztása 2010-ben az alaptörvény elfogadásával megkezdődött, az pusztán deklarálja, hogy vannak önkormányzatok, szemben a korábbi alkotmánnyal. A pénzügyi törvények az önkormányzatok gazdasági önállóságát is megszüntették, hiszen a pályázatok önrészéhez a kormány egyedi engedélye kell - mondta.

"Az Orbán utáni demokratikus világ kiépítésének legfontosabb terepe az, ha minél több helyi közösségben be tudjuk mutatni, hogyan működik az önkormányzatiság" - fogalmazott, majd közölte: az MSZP a következő napokban megnevezi polgármesterjelöltjeit. Setét Jenő, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkatársa a romákat ért jogsérelmekről szólva egyebek közt azt állította: Magyarországon eddig négy ügyben ítéltek el embereket rasszista bűncselekményekért, minden esetben roma embereket, a nyolc éve szakadatlan szélsőjobbos masírozások, pogromok résztvevőit viszont egyszer sem. Azt a jogszabályt, amit egy kisebbség védelmében hoztak, kizárólag a kisebbség tagjai ellen alkalmazták - vélekedett.

Hiller István hozzászólásában kijelentette: "a Magyar Művészeti Akadémia legközelebbi célja a magyar szellemi élet konszenzusos intézménye, a Nemzeti Kulturális Alap elfoglalása". Azt is megjegyezte: az alternatív világban olyan gondolatok, művészeti megjelenítések születnek, amelyek a polgári ellenállás egyik meghatározó gócpontjai.
A rendezvény résztvevőit levélben köszöntötte Ragályi Elemér Kossuth-díjas operatőr, aki azt írta, a Szárszói találkozó résztvevői jelenlétükkel példázzák, hogy a demokrata nem fél, és életben tartják a reményt, hogy az "eltüsszentett demokráciánk" egyszer újraépül.

Az előadók a színpadon felállított kézilabdakapu előtt beszéltek. A pályatartozék Farkasházy Tivadar szerint A csodacsatár című film Futbóliáját idézte; az olyan banánköztársaságban játszódik, ami hasonlít a mai Magyarországra. A találkozón - amelyre a házigazda közlése szerint több felkért előadó azért nem ment el, mert félti az állását - felszólalt mások mellett Vadai Ágnes és Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa és Pusztai Erzsébet, az Antall-kormány MDF-es egészségügyi államtitkára is.

Az eseményen jelen volt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Kovács László és Lendvai Ildikó volt szocialista pártelnökök, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője és Békesi László, a Horn-kormány első pénzügyminisztere.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com