Szél Bernadettet és Schiffer Andrást újraválasztották az LMP társelnökévé

Újra Szél Bernadettet és Schiffer Andrást választotta a párt társelnökévé az LMP országos kongresszusa, amelyet szombaton egy budapesti szállodában tartottak.

Schiffer András a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy megválasztották a párt kilenctagú országos elnökségét is, amely a korábbi országos választmány feladatait veszi át. Az elnökségbe automatikusan bekerül a két társelnök. A testület titkára Vida Attila, tagok továbbá Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, Gerstmár Ferenc, Falusi Norbert, Lengyel Szilvia és Csarnó Ákos. A létszámcsökkenés oka, hogy az országos választmánytól eltérően az elnökségnek a regionális delegáltak már nem tagjai. A testület mandátuma egy évre szól.
A sajtótájékoztatón Szél Bernadett felhívta a figyelmet, hogy az elnökség nagy része vidéki kötődésű, az ország minden területéről kerültek be politikusok a párt vezetésébe.

lmpSzavai szerint a korábbi országos választmánynak egy rendkívül nehéz helyzetből kellett talpra állítani az LMP-t és miután "újjáélesztették" a pártot, sikeres kampányokat bonyolítottak le. Most már a hálózatépítés és a terjeszkedés kerül előtérbe, mert az LMP láthatóan erősödni kezdett - hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy a pártvezetésbe három nő is bekerült, így az LMP-ben a női részvétel biztosított. Az új vezetés semmiféle politikai irányváltást nem jelent, folytatják a már megkezdett gyakorlatot - közölte. Szavai szerint az LMP nagy árat fizetett azért, hogy kitartott az elvei mellett, de a választók jutalmazzák, hogy egy elvhű párttal állnak szemben - jelentette ki.

A társelnökök nem árulták el, hogy milyen arányban voksoltak rájuk, Schiffer András csak annyit mondott, hogy nagyjából a szavazatok nyolcvan százalékát kapták meg. Vasárnap a párt fővárosi kongresszusa ül össze és a tervek szerint dönt majd a főpolgármester-jelöltről és az LMP Budapest-programjáról. Schiffer András egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem akarja megelőlegezni a kongresszus döntését de "egyáltalán nem biztos, hogy a holnapi napon ebből lesz konkrét személy".
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com