Szentkirályi Alexandra: az utasok életveszélyben vannak a lángoló budapesti buszokon a Karácsony-Tisza vezette Budapesten

Magyar Péter lapít, a városvezetés másra mutogat, az utasok pedig életveszélyben vannak a lángoló buszokon, ez a rövid helyzetkép a Karácsony-Tisza vezette Budapesten. Ilyen Tarlós István főpolgármestersége idejében elképzelhetetlen lett volna - közölte a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.Szentkirályi Alexandra a bejegyzésében elképesztőnek nevezte a kormányhivatal vizsgálatának eredményeit a kigyulladt BKV-buszok ügyében: a buszok 22 százaléka alkalmatlan az utasok biztonságos szállítására és 56 százaléknál egyéb műszaki problémákat találtak az ellenőrök.

Mindössze a buszok 22 százaléka volt megfelelő állapotban a műszaki ellenőrök szerint, s ezeket az állapotokat pedig az elmaradt karbantartások okozzák - tette hozzá a politikus.

A frakcióvezető szerint ez óriási felelőtlenség, és nem csak a járművek kiégése miatti anyagi kár jelentős, ennél sokkal súlyosabb, hogy ezzel emberéletek kerültek veszélybe.

"A főpolgármester és szövetségesei nem mutogathatnak másra! Olyan egyszerűen nem történhet, hogy BKV buszok majd’ négyötöde veszélyes az utasok biztonságára az elmaradt karbantartások miatt, közben a csőd szélén táncoló város utolsó pénzéből szeméttelepet vásárolnak. A városvezetés hanyagsága nem veszélyeztetheti a budapestiek testi épségét!" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com