Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergelyék felelőssége, hogy a főváros "csődpályán" van

Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergelyék felelőssége, hogy a főváros "csődpályán" van."Egy szó mint száz, Karácsony Gergelyéknek se jogi, se pénzügyi, se morális alapon a világon semmilyen mentségük nincs arra, hogy miért van a főváros csődpályán. Ez csakis az ő felelősségük" - írta a budapesti Fidesz elnöke, a kormánypárt fővárosi közgyűlési frakcióvezetője pénteken a Facebookon.

Szentkirályi Alexandra bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapesten 2023-ban az egy főre jutó gazdasági teljesítmény "vásárlóerőn mérve verte Bécset, Varsót, Berlint, Madridot, Párizst, rengeteg német régiót, illetve egész Olaszországot, Spanyolországot, Svédországot, Finnországot és Franciaországot."

"Az egész EU átlagos fejlettségi szintjének 168 százalékát érte el fővárosunk. Ez szenzációs hír és a magyar gazdaság és a magyar emberek munkájának érdeme" - fogalmazott, hozzátéve: ennek ugyanakkor egyik oka, hogy Magyarország gazdasága erősen Budapest-központú, így rengeteg nemzetközi és hazai cég budapesti, de országosan működik.

A frakcióvezető rámutatott: ez azt is jelenti, hogy a vidéken elköltött pénz után járó adót Budapest szedi be. "Ez azért nem túl fair, főleg egy ennyire gazdag városnál" - állapította meg, hozzátéve: ez csak 2024-ben 55 milliárd "vidéki forintot" jelentett a kasszában.

Jelezte: ez körülbelül az az összeg, amivel a főváros szolidaritási hozzájárulása meghaladja a kormánytól kapott közvetlen költségvetési támogatást. "Igazából ennyi a képlet, a főváros így áll be, mint az ország leggazdagabb önkormányzata egyensúlyba. Ezt hívja a főpanaszmester kivéreztetésnek" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Hangsúlyozta: a főpolgármester "panaszáradatában" elfelejti megemlíteni, hogy a fővárosi önkormányzat iparűzési adóból befolyó bevétele 2019 óta 140 milliárd forinttal nőtt, immár 303 milliárd forint. A kerületek iparűzési bevételeivel együtt pedig már 562 milliárdra rúg - közölte. "Ez irgalmatlan összeg" - értékelt, rámutatva: az ország "második motorjában", Debrecenben ez az összeg 35 milliárd forint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com