Szigetvári: az Együtt sajnálja a PM döntését a szövetség felmondásáról

Az Együtt hibás döntésnek tartja és sajnálja, de tudomásul veszi, hogy a Párbeszéd Magyarországért taggyűlése vasárnap egyoldalúan felmondta a velük kötött szövetséget - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke az MTI-nek hétfőn.

egyutt-pm_logoSzigetvári Viktor azt mondta, a szövetséget rövid távon nem lehet újra létrehozni, ugyanakkor ajtajuk mindig nyitva fog állni a PM előtt, hogy együtt dolgozzanak tovább a magyar politika átalakításán.
A politikus az elmúlt másfél év munkája téves értékelésének tartja a PM döntését.

Megjegyezte, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elszámolnivalóval tartozik az Együtt azon szavazóinak és aktivistáinak, aki három választás során is azon dolgoztak, hogy a pártszövetség közös jelöltjei parlamenti, európai parlamenti vagy önkormányzati tisztséghez jussanak.
A választók, "egy lépésre a belpolitika harcaitól" már nem érdeklődnek arról, hogy melyik szervezet milyen formában építi identitását - reagált Szigetvári Viktor arra, hogy Karácsony Gergely, a PM társelnöke hétfőn a Kossuth Rádióban arról beszélt: önálló, zöld baloldali alternatívát akarnak kínálni a választóknak, illetve szerinte az Együttet is akadályozta a szövetség abban, hogy önálló politikát képviseljen. Szigetvári Viktor azt mondta, bizalmat kell építeni a pártok és a választók között, valamint nem hiszi, hogy az Együtt bármiben hátráltatta volna a PM-et.

Közölte, a vasárnapi döntés személyesen is meglepte. Korábban arra kérték a Párbeszéd Magyarországért pártot, hogy alakítsanak ki egy intézményesített együttműködést, de erre volt szövetségesük határozott nemet mondott. "Ennél szerintem a szavazóink többet érdemeltek volna" - tette hozzá.
Szigetvári Viktor azt is mondta, büszke arra, hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármester, Jávor Benedek pedig EP-képviselő lehet, mert nem jutottak volna el ezekbe a pozíciókba az Együtt politikája, aktivistái és az Együtt által elvégzett, nulláról való építkezés nélkül.
Hozzátette, a politika pozícióharcokra lefordított része őt sosem érdekelte. Most a PM feladata elmagyarázni a választóknak, hogy kit és milyen módon képviselnek - értékelte.

Az Együtt folytatni fogja a tisztességes építkezést, mert a Fideszt csak bizalomépítéssel és egy új politika megfogalmazásával lehet legyőzni - emelte ki Szigetvári Viktor. Hangsúlyozta: a PM döntésével éppen ezért az a legnagyobb baja, hogy az egyoldalúan lerombolja a korábbi bizalmat.
Arra a felvetésre, hogy megkeresik-e majd a PM-et vagy várják, hogy volt partnerük kezdeményezzen, azt felelte, a vasárnapi döntés alapján úgy gondolja, hogy a szövetséget jelenleg nem lehet újra létrehozni. Abban viszont hisz - folytatta -, hogy felszeletelt kispárti szerkezetben egy politikai erő nem tud részt venni a politika megújításában. Ez könnyebben ment volna egy szövetségben, de kénytelen tudomásul venni a helyzetet - összegezett.

Elmondta: az Együtt elnöksége Juhász Pétert kérte fel, hogy beszéljen a PM vezetőivel a kialakult állapotról. Tagságuk számára hétfő éjjel tájékoztató levelet küldtek, amiben elmagyarázták az elnökség álláspontját, de a héten több körben is konzultálnak. Hozzátette: az első válaszokból azt látják, hogy az értetlenség és némi szomorúság vegyül a tagjaik reakcióiban.

November végén az Együtt országos politikai tanácsa ülésezik majd, decemberben közepén pedig belső konzultációt folytatnak a politikai stratégiájukról - ismertette Szigetvári Viktor. Leszögezte: az Együtt meg fog maradni, mert felelősséggel tartoznak a választóiknak és megmutatják, hogy szervezetük erős és életképes.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com