Szijjártó: a kormány 12 pontos javaslatot nyújt be az ENSZ migrációs csomagjához

A Századvég Alapítvány által Magyar érdek - Az ENSZ migrációs egyezményének kihívásai címmel szervezett nemzetközi konferencián tartott nyitó előadásában a külügyminiszter kiemelte: ha ez a 12 pont - amelyben a kormány összefoglalta az álláspontját - nem kerül be a csomagba, Magyarországnak nem áll módjában támogatni az elfogadását.

A javaslat célja, hogy a jövőben is garantálni tudják a magyarok biztonságát - hangsúlyozta. Kijelentette: a kormány és a kormánypártok készek megvívni ezt a harcot. Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat címe Nekünk a biztonság az első. Az első pont arra az alapállításra reflektál, amelyből a migrációs csomag kiindul, és amely szerint a migráció jó és megállíthatatlan. Ezzel szemben a kormány szerint a migráció rossz és veszélyes folyamat, súlyos biztonsági kihívásokat okozott, ahogyan azt az elmúlt idő eseményei is bebizonyították - mutatott rá. Közölte: a második pont szerint a nemzetközi erőfeszítések céljának a migrációs folyamatok megállításának kell lennie. A harmadik pontban leírják, hogy a migrációhoz való jog nem tartozik az alapvető emberi jogok közé - tette hozzá.

A tárcavezető elmondta: a negyedik pont alapján a migráció "senkinek sem jó", sem annak, akinek útra kell kelnie, sem a tranzitországoknak, sem pedig azoknak a közösségeknek, amelyek arra kényszerülnek, hogy teljesen más kultúrából fogadjanak be tömegeket. Kitért rá: az ötödik pont értelmében a nemzetközi közösség kötelessége, hogy elismerje, mindenkinek joga van a saját hazájában békében és biztonságban élni, és ha ez nem megy, akkor a lehető legközelebb maradhasson, amíg vissza nem tud menni a hazájába.

Szijjártó Péter közölte: a hatodik pont alapján a migrációs folyamatokból csak az embercsempészek profitálnak, ezért a nemzetközi közösségnek fel kell számolnia a hálózataikat, szigorúan büntetni kell az embercsempészeket, valamint kerülni kell azoknak a politikáknak az erőltetését, amelyek az embercsempészek szolgáltatásainak igénybe vételére ösztönöznek. Arról is beszélt, hogy a hetedik pontban a szuverenitás fontosságát emelik ki, tiszteletben kell tartani minden ország jogát, hogy a saját polgárai biztonságát elsődleges kérdésként kezelje, és nem lehet elvitatni a jogát, hogy eldöntse, kit enged be a területére.



A nyolcadik pontban az identitás kérdésére térnek ki, a nemzetközi közösségnek támogatnia kell minden országot hagyományai és társadalmi berendezkedése megőrzésében - mondta. Szijjártó Péter közölte: a kilencedik pont arról szól, hogy a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra vannak jobb eszközök a migrációnál, tiszteletben tartjuk, hogy más ország a migrációt választja, de "ne erőltessék ránk" a migrációt. Mint mondta, a tízedik pontban hangsúlyozzák, hogy minden országnak joga és kötelessége megvédeni a határait, és a nemzetközi közösségnek támogatni kell őket ebben. Kiemelte: a tizenegyedik pont alapján a tiltott határátlépés súlyos bűncselekmény, amelyet szankcionálni kell, csak a nemzeti és nemzetközi szabályok tiszteletben tartásával lehet átlépni a határokat.

Végül a tizenkettedik pont szerint a migrációs csomag semmilyen jogi kötelezettséget nem róhat a tagállamokra - magyarázta a külügyminiszter. Közölte: a javaslatot eljuttatják az EU- és NATO-tagállamokhoz is. A cél az, hogy "Magyarország valóban magyar ország maradjon", mert "nem akarunk bevándorlóországgá válni" - jelentette ki. Hozzátette: a javaslattal világossá tesszük, hogy fenntartjuk a jogot, hogy "csak mi dönthetjük el", kikkel élünk együtt, kiket engedünk be az országba. A külügyminiszter megjegyezte: Európa máig nem találta meg a választ a migráció kihívására, a kötelező kvóták erőltetése csak arra jó, hogy minél többen gondolják úgy, hogy ha eljutnak Európába, akkor itt is maradhatnak. Európa közvetlen környezetében, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában instabil és törékeny a helyzet, tízmilliók vannak olyan helyzetben, hogy könnyen dönthetnek úgy, megindulnak Európába - fűzte hozzá.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke köszöntőjében kijelentette: sem az EU, sem a nagy nemzetközi szervezetek, mint ENSZ nem értik a világot, amelyben élünk, nem érdekli őket az emberek véleménye, és nem tudnak megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Magyarország és Közép-Európa egyre magabiztosabb egyre erőteljesebben vállalja a keresztény, konzervatív értékeket, míg Európa nyugati felét az értékek elvesztése jellemzi - vélekedett.

(FOTÓ)

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com