Szijjártó: a Magyarországot bírálók vaksága az európai civilizáció megszűnéséhez vezethet

A Magyarországot bírálók vaksága az európai civilizáció megszűnéséhez vezethet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben a tárcavezető arra reagált, hogy az Európa Tanács (ET) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azt sürgette, Magyarország tartózkodjon a menekültekkel és migránsokkal szemben intoleranciát, félelmet és idegengyűlöletet gerjesztő politikától és gyakorlattól.

unchr

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: a két szervezet azt állítja, hogy Magyarország félelmet és idegenellenességet gerjeszt.

"Ez nem igaz. Magyarország a valóságról beszél" - tudatta.

A külügyminiszter szerint az ET és az UNHCR azzal vádolja Magyarországot, hogy nem humánus módon jár el, de ez nem igaz, Magyarország a korábbi években is és most is védelmet biztosít azoknak, akik arra valóban jogosultak.
Gazdasági bevándorlók tíz- és százezreit azonban nem tudja befogadni - tette hozzá a miniszter.

Azzal kapcsolatban, hogy a két szervezet szerint Magyarország terroristának állítja be a migránsokat, a tárcavezető kijelentette: ez sem igaz, "soha nem mondtuk, hogy minden bevándorló terrorista. Azt mondjuk, hogy az illegális bevándorlók ellenőrizetlen beáramlása növeli a terrorveszélyt Európában".

Arról pedig, hogy az ET és az UNHCR álláspontja szerint Magyarországnak az a feladata, hogy ezeknek az embereknek segítsen új életet kezdeni Európában, Szijjártó Péter úgy vélekedett: ez a migrációs válság legnagyobb tévedése.

Magyarországnak nem az a feladata, hogy több millió vagy akár több tízmillió migránsnak új életet tegyen lehetővé Európában, hanem az, hogy segítsen a régi életüket visszakapni, és a konfliktus lezárásáig emberhez méltó körülményeket biztosítson, közel a hazájukhoz - magyarázta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com