Szijjártó: a Soros-birodalom növeli a nyomást a magyar emberekkel szemben

A tárcavezető a vasárnapi országgyűlési választás eredményét értékelve kifejtette: a választás történelmi jelentőségű volt.

Nyolc év alatt Magyarországon három parlamenti választást tartottak, és mindhármat ugyanaz a Fidesz-KDNP nyerte meg, mindhármon elsöprő, kétharmados parlamenti többséget biztosítottak nekik az emberek, ráadásul legutóbb már rekordokat döntő részvétel mellett - mutatott rá. Úgy látja, mindez azt jelenti, hogy Európában a magyar emberek által kifejezett politikai akarat a legerősebb, legegyértelműbb és legvilágosabb politikai akarat. Ma Magyarországon áll a legszélesebb körű, legátfogóbb és legdemokratikusabb felhatalmazás a kormányzati munka mögött - mondta.

Szijjártó Péter közölte: a magyar emberek döntése egyértelmű a múlt és a jövő vonatkozásában is, vagyis a magyarországi viszonyok, a kormányzati teljesítmény megítélésben, illetve annak tekintetében, hogy milyen irányt akarnak szabni Magyarországnak. A választás során világos volt, hogy akik a kormányoldalra szavaztak, milyen jövőt akarnak látni, és hogy akik nem, azok milyen jövőképre adták a voksukat - mondta. Kijelentette: ugyanakkor Brüsszelben tovább folyik a magyar emberek és akaratuk semmibevétele. Ma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) a Magyarországról szóló jelentésről tárgyal, "ma mutatják be a Soros-jelentést" - közölte. Hozzátette: négy napnak kellett eltelnie a választás után ahhoz, hogy Brüsszelben újra támadást indítsanak Magyarországgal szemben.

A külügyminiszter felidézte: szerdán megkeresték a LIBE-bizottságot, hogy a magyar kormány képviseletére legyen lehetőség, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Azonban a bizottság vezetői ezt a kérést visszautasították. Ezzel "leleplezték magukat", a LIBE-bizottság "súlyosan antidemokratikus" eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata - közölte. Hozzáfűzte: márpedig Magyarországot a magyar emberek döntése alapján a kormány képviseli. Megjegyezte: erre a kormánynak egyértelmű felhatalmazása van, ezzel szemben a LIBE-bizottságnak semmilyen felhatalmazása nincs semmilyen ügyben Magyarország képviseletére, "pláne nincs felhatalmazása a magyar emberek akaratának semmibevételére". Úgy látja, a választási kampányban is számos nyílt beavatkozási kísérlet volt a belpolitikai folyamatokba, azonban a magyar emberek világossá tették, hogy "köszönik szépen a tanácsokat", de majd ők eldöntik, hogyan nézzen ki Magyarország jövője. "Dacára a Soros-hálózat mindenfajta beavatkozási kísérletének", dacára az EU vagy az EP minden beavatkozási kísérletének, a magyarok saját maguk világos döntést hoztak - mutatott rá.



Szerinte "ennek ellenére a politikai támadássorozatot Brüsszel folytatja Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben". Holott a magyarok "minden kétséget kizáró felhatalmazást adtak a bevándorlásellenes kormány számára", hogy folytassa munkáját - közölte. Azt mondta, "a Soros-birodalom, azok, akik beavatkoztak a magyar választási folyamatba", most rendkívül csalódottak, mert minden kísérletük ellenére a magyar emberek nemet mondtak a bevándorláspárti politikára és azokra a pártokra, amelyek ilyen álláspontot foglaltak el a kampányban. Ezután a nemzetközi nyomást növelni fogják Brüsszelben, New Yorkban és Genfben, de a választás eredményéből fakadóan a kormány "megújult erővel, megkettőzött akarattal" ennek a nyomásgyakorlásnak ellenáll, ahogyan eddig is - mondta.

Közölte: a LIBE-bizottságban bemutatandó jelentést egy szélsőségesen bevándorláspárti képviselő készíti elő, aki a betelepítési kvóta szószólója, és azt követelte, hogy "azt a terroristát, aki a magyar rendőrökre támadt", aki "a magyar területi szuverenitás elleni támadást vezényelte", engedjék szabadon. Szijjártó Péter kiemelte: az elkövetkező időben "a bevándorlásellenes politikánk és a nemzeti szuverenitás védelme" továbbra is a kormányzati politika középpontjában áll, mindegy, milyen nyomásgyakorlás lesz, mindegy milyen támadásokat indítanak ellenünk.

Közölte: a júniusig tartó időszak "kifejezetten intenzív lesz", mert addig az EU "át akarja nyomni" a kötelező betelepítési kvótát, a júliusban kezdődő osztrák soros elnökség előtt ezt mindenképpen meg akarják tenni. Májusban lesz a negyedik tárgyalási fordulója az ENSZ migrációs csomagjának, ott is az EU és az ENSZ részéről próbálnak majd "minket harapófogóba szorítani", hogy megtörjék az ellenállásunkat, de ez nem fog menni - mondta. Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy az ellenzék választási csalást emleget, azt mondta: "a tények és a számok nagyon sokatmondók", a Fidesz-KDNP 2,6 millió szavazatot kapott, a második helyen végzett párt 1 milliót. A különbség 1,6 millió voks, ehhez képest az ellenzéki médiában az olvasható, hogy "három-négy-öt helyen esetleg 20 ikszet rossz helyre húztak" - fogalmazott. Hozzátette: rekordrészvétel mellett egy pártcsalád megkapta a szavazatok 49 százalékát.

Szijjártó Péter szerint a vesztesek jellemét az mutatja meg, hogyan tudják elviselni a vereséget. Aki ma a választás legitimitását kérdőjelezi meg, az a magyar emberek demokratikusan kifejezett akaratát veszi semmibe - mondta. Hozzátette: ha nem az ellenzék nyer meg egy választást, "akkor már nincsen demokrácia", és jól láthatóan a nemzetközi liberális politika erre épül; "ha a liberálisnak nevezett erők nyernek, akkor van demokrácia, ha meg nem ők nyernek", akkor az már nem demokrácia.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com