Szijjártó: a V4 a legszorosabb és leghatékonyabb európai szövetség

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter beszédében kifejtette: az emberek Csehországban is aggódnak, folyamatos bizonytalanságban élnek.

Valami alapvetően megváltozott a világban az elmúlt években, a korábban jellemző magabiztosság, stabilitás érzése eltűnt - vélekedett. Hozzátette: a politikusok és diplomaták munkája is megváltozott, gyakorlatilag állandó tűzoltásból áll.

Download

Úgy vélte, a kormányzás ki nem mondott feltételezésekre alapul, amelyek szerint minden válságot meg lehet oldani, és az európaiak nagyon magabiztosak e tekintetben. Lehet, ez az oka annak, hogy a kormányokat azzal vádolják, nem tudják megoldani a migrációs válságot, nem tudják megvédeni az embereket a globalizáció hatásaitól - magyarázta. Közölte: lehet, hogy jogos ez a kritika, de lehet, hogy alaptalan elvárásokra épül.

A cseh diplomácia vezetője szerint a következő időszaknak alapvetően a döntésekről kell szólnia. A legfontosabb feladat a Brexit után az európai projekt stabilitásának biztosítása, a Brexitet pedig egy radikális intézményi változás előjelének kell tekinteni - vélekedett.

Lubomír Zaorálek szerint az Európai Bizottságnak elfogulatlannak és szavahihetőnek kell lennie, a kompromisszumot és az egységet kell képviselnie, de jelenleg nem ez a jellemző. A feladat az európai egység helyreállítása, a mostani bizalmatlansággal szemben - közölte.

A cseh külügyminiszter a V4-ről azt mondta: bebizonyosodott, hogy ez az együttműködés hasznos eszköz az érdekeik előremozdítására, különösen a menekülthelyzetet illetően.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter előadásában arról beszélt, hogy a V4 tagjai együtt sokkal többet tudnak elérni, és a válság szorosabbra fogta az együttműködésüket.

Emlékeztetett: országa tölti be az EU soros elnöki pozícióját, és bár az elnökségi program nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy minden problémára megoldást találnak, ösztönzi a pragmatikus megközelítést és a konkrét célok kitűzését.

Össze kell fogni Európát, meg kell hallgatni az embereket, hogy az ő valódi gondjaikkal foglalkozhassanak. Emellett fontos a fenntartható migrációs és menekültpolitika a schengeni rendszer keretében, valamint Európa globális szerepvállalásának erősítése - mondta.

A szlovák külügyminiszter a Brexitet illetően közölte: olyan szoros kapcsolatban kell maradni Nagy-Britanniával, amennyire csak lehetséges, és nem maradhat fenn túl sokáig a jelenlegi bizonytalan helyzet. Ugyancsak lényeges, hogy ne jöjjenek létre új törésvonalak Európában - tette hozzá.

Miroslav Lajcák úgy látja: az EU előtt két lehetőség áll, vagy az emberek igényeire reagál, vagy végleg válságba sodródik. Nem lehet hagyni, hogy tovább erősödjön az euroszkepticizmus, mert az EU a megoldás, nem a probléma - vélekedett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com