Szijjártó: az Egyesült Államok és Oroszország együttműködése nélkül nem lehet megoldani az Európát fenyegető biztonsági kihívásokat

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az ukrán elnökség az európai konfliktusokról tart miniszteri szintű vitát kedden, amelyen felszólal António Guterres ENSZ-főtitkár és Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára, valamint a Biztonsági Tanács öt állandó és tíz nem állandó tagjának képviselője.

Részt vesz a tanácskozáson és beszédet mond Szijjártó Péter is, aki hétfőn érkezett New Yorkba. A tanácskozáson a magyar diplomácia vezetője - mint erről előzetesen tájékoztatta az MTI-t -, azt fogja elemezni, hogy Európának a hidegháború vége óta most kell egyidejűleg a legtöbb súlyos kihívással és konfliktussal szembenéznie.



"Ezek a konfliktusok és biztonsági kihívások azonban nem kizárólag európaiak, hanem az Európát egyszerre sújtó nagyon sok biztonsági kihívásnak és fegyveres konfliktusnak globális összetevői, sokszor pedig globális okai is vannak" - vélekedik a miniszter. Szerinte ugyan az európaiak sokat beszélnek arról, hogy ezeket a válságokat, fegyveres konfliktusokat biztonsági fenyegetéseket hogyan kell vagy lehet megoldani, de ez nem kifejezetten az európaiakon múlik.

"Úgy látjuk, hogy az Európát fenyegető konfliktusokra csakis akkor található realisztikus megoldás, ha az oroszok és az amerikaiak úgy döntenek, hogy megjavítják kapcsolataikat és az eddigieknél pragmatikusabb kapcsolatra állnak át". Beszédében Szijjártó Péter a magyarok történelmi tapasztalatára is hivatkozni fog, leszögezve: "történelmi tapasztalatunk teljesen világos: amikor Kelet és Nyugat között konfliktus volt, azon Európa, de különösen Közép-Európa mindig rajtavesztett. (...)

Ezért mi most nagyon szurkolunk az új amerikai adminisztrációnak és az orosz adminisztrációnak, hogy jobb kapcsolatot építsenek ki". Álláspontja alátámasztására a külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában meg fogja említeni, hogy Iránnal sem jött volna létre a nukleáris megállapodás, ha az amerikaiak és az oroszok nem ültek volna a tárgyalóasztal azonos oldalán. "Ezért mi, magyarok minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely közelebb hozza egymáshoz az Egyesült Államokat és Oroszországot, s minden olyan döntést károsnak tartunk, amely az árkokat még mélyebbre ássa, legyenek azok politikai, vagy gazdasági döntések."

"Azt szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között kölcsönös bizalmon és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló párbeszéd jöjjön létre, mert ilyen együttműködés nélkül a végső csapásmérés az Iszlám Államra szintén nem lesz reális, márpedig az Iszlám Állam megsemmisítése nélkül nincs megoldás az Európát érintő bevándorlási válságra" - vélekedik.
A magyar diplomácia vezetőjének megállapítása szerint az Európa melletti térség biztonsága közvetlen hatással van Európa biztonságára, s olyan robusztus feladat a térség békéjének a megoldása, hogy csakis orosz-amerikai összefogással oldható meg. "Ezért mi úgy látjuk, hogy az európai biztonság kulcsa az orosz-amerikai együttműködés jövője" - ezt fogja hangsúlyozni beszédében Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a konferencia közben kétoldalú találkozón vesz részt mások mellett az ENSZ-főtitkárral és politikai helyettesével. Az António Guterres ENSZ-főtitkárral tartott találkozóján a magyar diplomácia irányítója - elmondása szerint - tájékoztatni fogja a világszervezet vezetőjét, hogy Magyarország határozottan támogatja a főtitkár preventív diplomáciára, vagyis a konfliktusok megelőzésére irányuló törekvéseit.

"Készek vagyunk arra, hogy pénzügyi és szakértői hozzájárulást adjunk az új főtitkár e munkájához. Tavaly 50 ezer euróval járultunk hozzá a megelőző diplomáciai tevékenységhez, az idei esztendőben is készen állunk hasonló hozzájárulásra. Emellett az ENSZ-főtitkár terrorizmusellenes harcra vonatkozó célkitűzéseit is maximálisan támogatjuk, tekintettel arra, hogy a migrációs válság megoldása és a keresztény közösségek biztonsága elérhetetlen a terrorizmus elleni harc fokozása nélkül" - véli Szijjártó Péter.

Mint az MTI-nek elmondta, Magyarország emellett támogatja az ENSZ-főtitkár azon törekvéseit is, amelyek az ENSZ hitelességének helyreállítását, az ENSZ működésének hatékonyabbá tételét célozzák, s a reformokhoz Magyarország támogatást nyújt. Továbbá aktívan részt vesz azon törekvések megvalósításában, amelyek fel akarják számolni a "büntetlenség kultúráját", vagyis azt, hogy a világon elkövetett háborús bűnöket ne hagyják megtorlatlanul.

Ezért a Szíriában elkövetett legsúlyosabb, emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására kidolgozott mechanizmushoz is hozzájárul 50 ezer euróval a kormányzat, és arra sarkallja a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy ne hagyja következmények nélkül a világ bármely pontján elkövetett háborús bűnöket - hangsúlyozta az MTI-t tájékoztatva Szijjártó Péter.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com