Szijjártó: magyar cégek építik ki Laosz élelmiszeripari rendszerét

Hatvan magyar kis- vagy közepes vállalkozás 10 milliárd forintos beruházási program keretében "felépíti Laosz élelmiszeripari és élelmiszer-biztonsági rendszerét" - jelentette ki az ázsiai országban tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek telefonon.

A beruházási programhoz a finanszírozást 30 millió dolláros kötött segélyhitel formájában az Eximbank nyújtja.

Download (1)

Közölte, a 10 milliárd forintos beruházási program a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok számára többéves piaci lehetőséget jelent az országban, ahol a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 26,5 százalékát adja. Hozzátette, hogy Laosz - mivel a vámuniót jelentő Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagja - egy 600 millió lakosú piacra nyitja meg e vállalkozásoknak a lehetőségeket.

Elmondta azt is, hogy Laosz Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, az utóbbi tíz évben átlagosan hét százalékkal nőtt a GDP-je.

A beruházási program első létesítményét kedden már át is adják - mondta Szijjártó Péter. Ez egy magyar cégek által Namkszuang városban felépített és fejlesztett vágóhíd húsfeldolgozó üzeme, amely Laosz első korszerű, nemzetközi szabványoknak megfelelő gyára lesz.

A beruházási programot kiegészíti egy mezőgazdasági és élelmiszeripari képzési együttműködés, amelyről szintén kedden aláírták a kormányközi megállapodást. Ennek értelmében magyar egyetemek - alapvetően mezőgazdasági karok - évente 50 laoszi hallgatót fogadnak ösztöndíjasként.

Született egy megállapodás a vízgazdálkodás területén is, Laosz a víztisztításban és az ivóvízrendszerek üzemeltetésében veszi majd igénybe a magyar technológiát.

Szijjártó Péter ezen kívül partnereivel megállapodott arról, hogy magyar cégek szoftverekkel és más IT-megoldásokkal megjelennek a laoszi városok üzemeltetésének területén.

Végül pedig a felek megállapodtak abban, hogy Laosz támogatja Magyarország tagjelöltségét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába, a 2017-2019-es időszakra - mondta miniszter.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com