Szijjártó: Magyarország és Észtország szövetsége mindig stabil, erős volt

Magyarország és Észtország mindig stabil, erős, elkötelezett szövetségesei voltak egymásnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután észt kollégájával egyeztetett.

A tárcavezető a tárgyalást követő sajtótájékoztatón kiemelte: az olyan viharos időkben, mint amilyen jelenleg tapasztalható Európában és a világon, stabil, kiszámítható partnerekre, szövetségesekre van szükség, ilyen Magyarország és Észtország. Barátságuk, amelynek mindig volt pragmatikus és érzelmi alapja is, most felértékelődik - mondta.

szijjártó péter

 

Szijjártó Péter felidézte: idén ünnepelik a 25. évfordulóját a Magyarország és a balti államok közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének. A magyar külpolitikában a balti országoknak mindig kiemelt helyük van, nagy jelentőséggel bír a velük folytatott együttműködés - közölte.

Úgy vélte, most, hogy az euroatlanti közösség komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe, együttműködésük a NATO keretein belül is felértékelődik. Magyarország részt vett a balti államok légtérvédelmében, és jelenlétét a misszió végeztével is fenntartja a térségben - mondta. Hozzáfűzte: Magyarország és Észtország támogatja a NATO bővítését, azt, hogy a NATO tartsa nyitva ajtaját a tagjelöltek előtt, hiszen ez fontos a hitelessége szempontjából.

A külügyminiszter a bevándorlási válsággal kapcsolatban arról beszélt, hogy a két ország fontos külső uniós határokat véd, és ezt a feladatot nagyon lényegesnek tartják. Jó, hogy ma már minden uniós vezető így nyilatkozik, korábban ez nem így volt - emlékeztetett.

Szijjártó Péter megköszönte észt kollégájának, hogy azon kevés európai politikusok közé tartozik, akik mindig csak a tényekre alapozva, korrekten, kiegyensúlyozottan nyilatkoztak Magyarországról, és nem állt be az országot "hivatásszerűen szidók kórusába".

A tárcavezető arra is kitért, hogy a nyugat-balkáni országok intézkedései nyomán új helyzet állt elő, így a magyar kormány most nem látja kifejezett szükségét az EU és Törökország közötti átfogó, általános megállapodás létrejöttének. Törökországot, Jordániát, Libanont és a kurd régiót azonban támogatni kell, tekintettel az ott ellátott menekültek óriási számára - mondta.

A tárcavezető azt is hangoztatta, hogy a schengeni övezet fennmaradása létkérdés, ennek érdekében minden szükséges intézkedést meg kell hozni, a "mini Schengent" pedig elutasítják.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva közölte: a kereskedelmi forgalom 37 százalékkal nőtt tavaly, de még mindig kevés a kereskedelem volumene, ezért most a befektetési, kereskedelmi és infrastrukturális közös fejlesztésekre összpontosítanak. A szerdai magyar-balti üzleti fórumon 100 magyar és balti cég képviselteti magát.

Szijjártó Péter szólt arról is: áprilisban tesznek hivatalos bejelentést arról, hogy májusban egy észt elektronikus megoldásokat alkalmazó, kifejlesztő nagyvállalat Budapestre hozza a szolgáltató központját, több száz embert alkalmazva.

Az energiabiztonsággal kapcsolatban a miniszter az észak-déli irányú energiafolyosók jelentőségét emelte ki, és elutasította, hogy az uniós intézmények kettős mércét alkalmazzanak a projekteket illetően.

Megjegyezte: az ENSZ-ben a két ország támogatja egymás pályázatát különböző posztokra.

Marina Kaljurand észt külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar-észt kapcsolatok nagyon jók, de azokon még lehet javítani, ezen dolgoznak most. Úgy látja, Magyarország megbízható és biztos szövetséges a NATO-ban, és üdvözölte, hogy az ország részt vett a balti államok légtérvédelmében, valamint részt vállal a tallinni kiberközpont munkájában.

Az észt tárcavezető beszélt a varsói NATO-csúcs előkészítéséről is, mint mondta, fontos, hogy valódi tartalommal töltsék meg a tanácskozást. Támogatják az észak-atlanti szövetség nyitott ajtók politikáját, ugyanis minden népnek joga van olyan szövetséghez tartozni, amelyikhez szeretne, ha megfelel a feltételeknek - közölte.

Marina Kaljurand kifejtette: Európának rég nem kellett annyi problémával szembenéznie, mint most, ezért különösen fontos, hogy az EU szolidáris, egységes legyen. Észtország mindent megtesz a migrációs válság rendezéséért, a vállalásait betartja. Európa közösen ezeket a problémákat meg tudja oldani - közölte.

A sajtótájékoztató előtt a miniszterek tárcaközi együttműködési megállapodást írtak alá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com