Szijjártó: Magyarország nem támogat olyan uniós javaslatot, amely csökkentené egy tagország szuverenitását

A határvédelem a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb része, Magyarország ezért semmiképpen nem támogatna olyan javaslatot, amely csökkentené ezt a szuverenitást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

A miniszter erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy csütörtökön kezdődik az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek fő témája az Európát érintő migrációs válság és a terrorizmus elleni küzdelem lesz. Szakértők arra számítanak, hogy az Európai Tanács fel fogja szólítani a miniszterek tanácsát, mihamarabb vizsgálják meg az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására vonatkozó bizottsági javaslatot.

szijjártó péter

Szijjártó Péter hozzátette, azzal viszont egyet lehet érteni, hogy olyan esetekben, amikor egy ország nem tudja megvédeni saját határait, mint például most Görögország, legyen lehetőség arra, hogy az adott tagország kérésére, az egyetértésével egy közös európai uniós erő a segítségére siessen.

Ez azonban semmiképp sem keverendő össze a nemzeti szuverenitás "megnyirbálásával" - emelte ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com