Szijjártó Péter: a gázai megállapodás újabb bizonyíték arra, hogy Donald Trump igazi békeelnök

A gázai fegyveres konfliktus lezárásáról született friss megállapodás újabb bizonyíték arra, hogy Donald Trump igazi békeelnök, a rendezés nyomán ráadásul rövidesen kiszabadulhat az utolsó magyar túsz is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Harcosok Órája című műsorban fantasztikus hírnek nevezte a gázai megállapodást, és kiemelte, hogy ez már a sokadik olyan biztonsági konfliktus, amelynek feloldásában Donald Trump nélkülözhetetlen szerepet játszik és áttörésszerű sikert ér el.

"Én azt gondolom, hogy általában a közel-keleti béke egyetlen reménye Donald Trump, ezt mutatják a tények és a történelmi tapasztalatok. A Közel-Keleten mindenfajta kísérlet zajlott már az elmúlt sok-sok évtizedben arra, hogy ott békés egymás mellett élést teremtsenek az ottani nemzetek, az ottani emberek számára. Ezek a kísérletek mind-mind kudarcba fulladtak egy kivételével" - fogalmazott.

Szavai szerint ezt az egy kivételt a Donald Trump védnöksége alatt 2020-ban aláírt Ábrahám-megállapodások jelentik, amelyek keretében Izrael normalizálni tudta a kapcsolatait több arab állammal.

"Senki nem hitte el, hogy Donald Trumpnak ez a terve sikeres lehet, azonban bebizonyosodott, hogy hosszú évtizedek kudarcai után Donald Trump tervei jelentik az egyetlen reális forgatókönyvet arra, hogy a Közel-Keleten az emberek végre visszakapják a békés, nyugodt, rakétatámadásoktól és terrortámadásoktól mentes, biztonságos életnek a jogát, a lehetőségét" - húzta alá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Donald Trump most egy újabb, nagyon súlyos biztonsági konfliktus feloldásában játszott nélkülözhetetlen szerepet, és Közép-Európában abban lehet reménykedni, hogy az amerikai elnök hasonlóan sikeres lesz az ukrajnai háború lezárásában is.

"A két biztonsági válság, a közel-keleti és az ukrajnai háború vonatkozásában az nagyon fontos közös vonás, hogy Donald Trump békeerőfeszítéseit nagyon sokan próbálják, próbálták és valószínűleg meg is fogják próbálni elgáncsolni. Mégis, a Közel-Keleten most úgy tűnik, hogy jó remény van a sikerre, és őszintén reméljük, hogy a sok gáncsolási, akadályozási, aláaknázási kísérlet ellenére Donald Trump sikeres lehet majd az ukrajnai béketeremtésben is" - jelentette ki.

A miniszter végül arra is kitért, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet fogságában van egy magyar állampolgárságú személy is, aki még életben lehet. "Reméljük, hogy a Jóisten megsegít minket és őt meg a családját is, és a hétfői nappal, ahogy most a hírek szólnak, ő is együtt szabadulhat a Hamász fogságában lévő összes tússzal, és visszatérhet a családjához" - jegyezte meg.

"Köszönet illeti Donald Trumpon kívül mindazokat, akik közvetítői szerepet játszottak. Egyiptomnak és Katarnak a szerepe is elengedhetetlen volt. Hogyha sikerül felszámolni egy-egy biztonsági konfliktust a világban, az nagyon nagy mértékben hozzásegít minket ahhoz, hogy a harmadik világháború valószínűsége csökkenjen" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com