Szijjártó Péter: a magyar külkereskedelem 2016-ban rekordévet zár

A miniszter kiemelte: Magyarország erősödésében a külgazdaság fontos szerepet játszik, a magyar gazdaság növekedését minden korábbinál nagyobb mértékben alátámasztja a külkereskedelmi teljesítmény.

Szijjártó Péter felidézte, hogy 2016 első tizenegy hónapjában 2,7 százalékkal magasabb volt az export, mint 2015-ben, amikor minden idők legmagasabb exportját mérték.

 

Kiemelte: rekordot dönt a külkereskedelmi többlet is 2016-ban, mivel november végéig a külkereskedelmi többlet 1,5 milliárd euróval magasabb volt, mint 2015-ben, amikor a magyar gazdaság legmagasabb külkereskedelmi többletét regisztrálták.

Hozzáfűzte: 2016 első tizenegy hónapjában a külkereskedelem 9,5 milliárd euró aktívumot mutat, ennyivel több jött be az országba, mint amennyi kiment a külkereskedelem során - ismertette a miniszter. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyar külgazdaság gerincét nemzetközi nagyvállalatok adják, ahol magyar munkavállalók dolgoznak, és ahová magyar kis- és közepes vállalatok szállítanak.
Mint fogalmazott: "Minél több exportot tudunk realizálni Magyarországon, annál több magyar embernek lesz munkahelye, és annál több magyar kis- és közepes vállalkozás tud bekapcsolódni ezen nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiba." Szijjártó Péter elmondta, hogy végleges adatok alapján 2016-ban a magyar beruházás-ösztönzési ügynökségen keresztül rekord mennyiségű, 71 beruházási projektet zártak le sikeresen, ez minden idők legmagasabb adata, és az is rekord, hogy ezek a befektetők 3,25 milliárd euró beruházást hoztak Magyarországra, amely révén 17 647 munkahely jött létre az országban.

A miniszter rámutatott: a nemzetközi verseny egyre élesebb a beruházásokért és az export lehetőségekért, a megszerzett pozíció megtartásáért keményen meg kell küzdeni 2017-ben. Ezt segíti, hogy Magyarországon január elsején új adójogszabályok léptek életbe, például a munkaerő mobilitást jobban lehet segíteni, illetve a térségben a legalacsonyabb lett a társasági adó, továbbá új beruházás-ösztönzést vezettek be, amely a technológiafejlesztést is támogatja, valamint a kkv-k esetében tovább dinamizálják az exportfinanszírozást - ismertette Szijjártó Péter.

Kérdésre válaszolva elmondta: a társasági adó csökkentésének bejelentését követően hosszú ideje húzódó három magyarországi beruházási tárgyalást sikerült eredményesen lezárni, amelyeket hamarosan bejelentenek. Ezek közül kettő egyenként ezer fölötti munkahelyet, egy pedig mintegy ezer munkahelyet hoz létre Magyarországon, a beruházások az autóipari, az elektronikai, és a szolgáltatói szektorból érkeznek. MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com