Szijjártó Péter: Brüsszel az európai problémák megoldása helyett Ukrajnát akarja finanszírozni

Brüsszel olyan költségvetést készített elő a következő hét évre, amely elsősorban az ukrán hadsereg és az ukrán állam fenntartásáról szól, ahelyett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokra fókuszálnának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a délután kezdődő informális koppenhágai EU-csúcs kapcsán kiemelte, hogy a kontinens biztonsági és gazdasági helyzete mára jelentősen leromlott az elhibázott brüsszeli döntések nyomán.

"Brüsszel háborúra készül, és ennek a háborúnak az árát az európai emberekkel, köztük a magyar emberekkel akarják megfizettetni. Brüsszel a háborús készülődés keretében egy olyan költségvetést készített elő a következő hét esztendőre, amely sokkal inkább szól Ukrajnáról, semmint az Európai Unióról" - hangsúlyozta.

"Ez a költségvetés gyakorlatilag egy Ukrajna-költségvetés, amely arról szól, hogy hogyan fegyverezzük fel Ukrajnát, hogyan tartsuk fenn az ukrán államot, ahelyett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokra koncentrálnának" - tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy meg kellene oldani a versenyképesség visszaesése miatti helyzetet, energiabiztonságot kellene teremteni, újra létre kellene hozni az európai gazdasági növekedés alapjait. "Ehelyett Brüsszel, az Európai Bizottság az európai emberek pénzét, s köztük a magyar emberek pénzét is Ukrajnába akarja küldeni, az ukrán államra és az ukrán hadseregre akarja ezt fordítani" - mondta.

"De mi nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzét Ukrajnába küldjék, mi nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzét háborúra költsék, és nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzéből fedezzék az ukrán hadsereg felfegyverzését és működtetését" - figyelmeztetett.

"Mi azt akarjuk, hogy Európában végre béke legyen, Brüsszel pedig háborút akar. Mindaddig, amíg nem lesz patrióta fordulat, addig Brüsszelből egy háború-, migráció- és genderpárti politikára lehet számítani. Mi nem akarunk háborút, nem akarunk migrációt, nem akarunk genderőrületet sem, és nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába" - összegzett a miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com