Szijjártó Péter: huszonegy új átkelő nyílik a szlovák-magyar határon

Huszonegy új határátkelő nyílik Magyarország és Szlovákia között egy ősszel induló projekt keretében – jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután tárgyalt szlovák kollégájával.

hhhSzijjártó Péter elmondta, számos, a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztési projekt van készülőben, többek között egy új dunai kompjárat a két ország között vagy a komáromi híd megépítése, amelyre Magyarország és Szlovákia közösen nyújtott be pályázatot az Európai Unióhoz.

A miniszter hozzátette: Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a tavalyi kereskedelmi forgalom megközelítette a 8,5 milliárd eurót.

Megjegyezte, hogy a magyar-szlovák gázvezeték még mindig tesztüzemben van, de a két kormány mindent megtesz, hogy mielőbb elinduljon a kereskedelmi üzem. Emellett elkezdték tervezni a két ország villamosenergia-hálózatának összekötését.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter elmondta: jó a magyar-szlovák viszony, pragmatikus és pozitív az együttműködés. Mint mondta, megállapodtak magyar partnerével abban, hogy melyek legyenek a kiemelt projektek a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztés területén.

Mindkét külügyminiszter megjegyezte: Magyarország és Szlovákia nem értenek egyet néhány dologban, de nincs olyan ügy, amelyet ne tudnának higgadtan megbeszélni. Hangsúlyozták: nincs vádaskodás, a két ország képviselői nem üzengetnek egymásnak a médián keresztül. Mint mondták, nincs tabutéma, minden felmerülő kérdésről tárgyalnak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com