Szijjártó Péter: le kell győzni az Iszlám Államot

"Nincs mese", Európa biztonságának helyreállítása érdekében le kell győzni az Iszlám Államot - jelentette ki csütörtökön az MTI-nek Washingtonból telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyi tárca irányítója kétnapos washingtoni látogatása során részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdő nemzetközi koalíció országainak tanácskozásán, amelyet John Kerry, amerikai külügyminiszter vezet.

3

A magas szintű konferencia előtt a magyar diplomácia irányítója az MTI-nek kifejtette álláspontját az Iszlám Állam elleni küzdelemről és az ezzel összefüggő gondokról, valamint Magyarország hozzájárulásáról a terrorszervezet elleni harc eredményességéhez.

"Maga Európa is minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetésének árnyékában éli napjait, ez mára már mindenki számára világossá vált" - elemezte a heyzetet Szijjártó Péter, s kifejtette, hogy e helyzet okai egyértelműek: részben az, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oly' mértékben destabilizálta Európa déli szomszédságát, hogy onnan millióknak kell elmenekülniük, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet térnyerésének következtében milliók indultak meg Európa felé is.

"A feladat tehát világos: ha helyre akarjuk állítani Európa biztonságát, akkor nincs mese, le kell győzni végre az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet"- hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.

Emlékeztetett rá, hogy a terrorszervezet elleni eredményes küzdelem érdekében jött létre egy 64 országot, valamint az Európai Uniót és az Arab Ligát tömörítő globális koalíció, amelynek Magyarország kiemelt tagja.

A miniszter kiemelte: "mi azon 23 ország közé tartozunk, amely katonákat is küld az Iszlám Állam elleni harcba, s ezen kívül részt veszünk a globális koalíció három munkacsoportjának munkájában is, nevezetesen a katonai munkacsoportéban, a külföldi harcosok kiszűrésére szakosodott munkacsoportéban, valamint a stratégiai kommunikációs munkacsoportéban".

Szijjártó Péter tájékoztatott arról is, hogy jelenleg 126 magyar katona szolgál Észak-Irakban, az év végére pedig létszámuk 150-re gyarapszik, s ők már nemcsak őrző és védelmi feladatokat látnak el, hanem részt vesznek az iraki, illetve a kurd hadsereg kiképzésében is.

A miniszter tájékoztatta az MTI-t arról is, hogy Magyarország növeli az iraki hadsereg kiképzésében való részvételét és idén novemberben újabb iraki tisztek érkeznek Magyarországra, hogy robbanóeszközök hatástalanítására vonatkozó honvédségi kiképzésen vegyenek részt.

Ezen kívül Magyarország újabb fegyverekkel és száztízezer lőszerrel segíti az iraki hadsereget az Iszlám Állam elleni harcban, és húsz, Irakban megsérült katona magyarországi gyógykezelését is vállalta. Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindaddig azonban, amíg nem sikerül teljesen legyőzni az Iszlám Államot, arra kell koncentrálni, hogy mindazok, akik a térségben arra kényszerülnek, hogy elmeneküljenek otthonaikból, ne Európába jöjjenek, hanem maradjanak az otthonaik környékén.

Ennek érdekében Magyarország egymilliárd forinttal támogatja azt az európai uniós alapot, amely a Szíriából elmenekülteket és az őket befogadó közösségeket segíti, s Budapest továbbá másfélmilliárd forintot ajánl fel arra, hogy a majdani szíriai újjáépítés során Magyarország felépítsen egy modern kórházat Szíriában.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com