Szijjártó Péter: Ukrajna felvétele nem erősítené, hanem gyengítené az Európai Uniót

Ukrajna felvétele nem erősítené, hanem épp ellenkezőleg, gyengítené az Európai Uniót, ráadásul ezzel a közösség a háborút is importálná, ezért Magyarország ellenzi az ország csatlakozását - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.A tárcavezető a CNN-nek adott interjújában Ukrajna esetleges jövőbeli európai uniós felvétele kapcsán rámutatott, hogy ez nem tenné erősebbé a közösséget, épp ellenkezőleg, ezzel a háborút importálnák. Egyúttal azt is elfogadhatatlannak minősítette, hogy az Európai Bizottság javaslata a következő hét évre több mint 300 milliárd euró támogatást irányoz elő Kijev számára.

"Ez nem fair, és számunkra elfogadhatatlan. Nem akarjuk, hogy a magyar adófizetők pénzét Ukrajnába vigyék" - figyelmeztetett.

Ezután a műsorvezető, Richard Quest kérdésére válaszolva kifejtette, hogy Magyarország jelenleg a történelme legnagyobb humanitárius műveletét hajtja végre Ukrajnában. Kitért arra is, hogy hazánk a szomszédos ország első számú áramexportőre, és a menekültek is jelentős támogatásban részesülnek.

"Mi sokféleképpen segítünk Ukrajnának. Viszont nem vagyunk hajlandók tönkretenni Magyarországot. A magyar emberek már túl régóta fizetik ennek a háborúnak az árát, pedig nekünk semmi felelősségünk nincs benne" - jegyezte meg. Majd érintette a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét is, sérelmezve, hogy az ukrán hatóságok 2015-ben fokozatosan korlátozni kezdték az anyanyelv használatához fűződő jogokat.

Szijjártó Péter az Európai Unióval szemben tervezett amerikai vámemelésekkel kapcsolatban aláhúzta, hogy bár nem lenne könnyű, Magyarország a történelme során olyan sok nehézséget átélt, hogy ehhez a helyzethez is tudna alkalmazkodni. Hangsúlyozta, hogy miután az Egyesült Államok hazánk második legfőbb kereskedelmi partnere az EU-n kívül, minél alacsonyabb vámokban érdekelt az ország.

Úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság súlyos hibát követett el Donald Trump amerikai elnök januári beiktatásakor, mivel rögtön le kellett volna szállítania az autóipari exportra vonatkozó vámokat, ahogy azt a magyar kormány javasolta, és akkor most sokkal jobb helyzetben lenne a közösség. A brüsszeli vezetést "rendkívül gyengének" nevezte, azt hangoztatva, hogy már jó ideje nem volt képes a blokk egy jó megállapodást kötni, és emiatt sokat romlott a kontinens versenyképessége.

"Az Európai Unió régen erős szereplő volt a világpolitikában és a világgazdaságban, de ez sajnos már a múlté. Miért? Mert az európai vezetők elrontották" - fogalmazott.

A miniszter végül az utolsó kérdésre reagálva leszögezte, hogy a Budapest Pride is bebizonyította, hogy Magyarországon "teljesen szabad a szerelem", mindössze azt várják el, hogy senki ne viselkedjen "nem megfelelő, provokatív" módon a nyílt utcán.

"Szerintem ha láttak fényképeket néhány, európai városban tartott Pride-felvonulásról, akkor teljesen megérthetik, mire gondolok (…) Az udvariatlan, kínos viselkedés a nyilvános helyeken elfogadhatatlan, de ezen kívül mindenki azt szeret, akit akar, s azzal él együtt, akivel akar, az államnak ehhez nincs köze" - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com