Szijjártó Péter: vissza kell hozni a békét, illetve vissza kell térni a racionalitáshoz és az eurázsiai párbeszédhez

Az Európai Unió újbóli megerősödéséhez mielőbb vissza kell hozni a békét a kontinensre, valamint vissza kell térni a racionalitáshoz és az eurázsiai párbeszédhez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Minszkben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Minszki Nemzetközi Eurázsiai Biztonsági Konferencia panelbeszélgetésén arról számolt be, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korában él, a globális helyzet nem volt ilyen rossz a második világháború vége óta.

Kiemelte, hogy a súlyos kihívások meglétében egyetértés van a világban, abban viszont már nincs, hogy miképpen is kellene ezekre reagálni.

"A mi nyugati politikai közösségünk az elszigetelődést választotta, a párbeszéd beszüntetését, a kommunikációs csatornák elvágását és ’katonai megoldások’ erőltetését. Idézőjelben, mert ezek soha nem valódi megoldások" - mondta.

"A mi válaszunk teljesen más. Mi úgy hisszük, hogy a jelenlegi globális helyzet éppen azt mutatja, hogy fokozni kell a diplomáciát, és minden korábbinál aktívabb párbeszédet kell folytatni.

A kommunikációs csatornák elvágása nekünk annyit jelent, mint feladni a béke reményét, és teret adni a félreértéseknek" - tette hozzá.

Majd úgy vélekedett, hogy a Nyugat sajnos mindent túlpolitizál és túlideologizál, ami nagyon veszélyes, míg ezzel szemben a magyar kormány álláspontja a józan észre és a racionalitásra alapul.

Emlékeztetett, hogy Magyarország a hidegháborúban egyszer már évtizedeket vesztett Kelet és Nyugat konfliktusán, amelyben a rossz oldalra került, ezért hazánk a konnektivitásban, a kölcsönös tiszteletre és kölcsönös előnyökre építő globális együttműködésben érdekelt.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország erős Európai Unióban érdekelt, amely nemrég még a valóság volt, amikor a politikát még a józan észre alapozták, amikor még nyíltan beszéltek egy eurázsiai gazdasági-kereskedelmi térségről, amikor a növekedés alapját még a fejlett nyugati technológiák és az olcsó keleti energiahordozók kombinációja adta.

"Viszont mára minden megváltozott. A józan észt felváltotta az ideológiai és a politikai túlfűtöttség. Az EU lépésről lépésre elszigetelte magát a világgazdaság fő szereplőitől" - figyelmeztetett.

Majd érintette a rendkívül előnytelen vámmegegyezést az Egyesült Államokkal, amely Európa számára az "évszázad legrosszabb üzlete" volt, és egyúttal bírálta a kínai elektromos autóipart sújtó vámokat is.

Azt is elítélte, hogy az EU a kudarcos szankciós politikája keretében elvágta magát Oroszországtól, majd sérelmezte, hogy a közösség a jövő kontinensétől, Afrikától is elszigetelődött azzal, hogy "az ideológiai őrületet" belekeverte a gyakorlati, például gazdasági kérdésekbe.

"Az elszigetelődési politika pusztító hatással volt Európára. Ma az európai gazdaság versenyképessége hanyatlik. Három és fél éve háború dúl a kontinens szívében. A nyugati országokban pedig társadalmi feszültségeket, bandaháborúkat, modern antiszemitizmust eredményez az illegális migráció" - sorolta.

A miniszter végül leszögezte, hogy a kormány célja erőssé tenni Magyarországot, de ehhez az Európai Uniónak is újra meg kell erősödnie, amihez három nagy változásra lenne szükség.

"Az első: vissza kell hozni a békét Európa keleti részére. A háborúpárti stratégiát békepárti stratégiával kell felváltani. Minden európainak segíteni, nem pedig akadályozni kell Trump elnök béketörekvéseit" - húzta alá.

"A második: vissza kell térni a racionalitáshoz. Az energiaellátás kérdését nem lehet ideológiai alapokon kezelni. Az energiaellátás biztonságának feláldozása a politika oltárán mindig az emberek kárára megy. Nincs olyan közgazdasági tankönyv, amely szerint ésszerű lenne egy olcsó, megbízható forrást drágább és kevésbé megbízható forrásra cserélni" - folytatta.

"És a harmadik: vissza kell térni az eurázsiai párbeszédhez. Ez a globális párbeszéd egyik legfőbb pillére. Európát és Ázsiát nem választja el földrajzi akadály. Amikor az eurázsiai együttműködés működött, jól működött" - fűzte hozzá.

"A józan ész és a racionalitás alapján gondolkodva: ha Európa újra biztonságos, versenyképes és stabil akar lenni, az csak eurázsiai együttműködésen keresztül lehetséges. Ezért a magyar kormány továbbra is elkötelezett az eurázsiai párbeszéd előmozdítása mellett" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com