Tarlós: a kormány segítségével megoldódik az Illatos úti környezetszennyezés ügye

A kormány segítségével megoldódik a főváros IX. kerületében található Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék miatt kialakult probléma - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.

tarlós istvánAz ügyben a kormány a főváros segítségére sietett, a kormányülésen is foglalkoztak a problémával, és több mint egymilliárd forintot adnak a hulladék ártalmatlanítására - mondta Tarlós István.

Hangsúlyozta, a fővárosnak nincs jogi lehetősége arra, hogy operatív lépéseket tegyen az ügyben, de a városvezetés minden, módjában álló segítséget megad az ott élőknek.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén levették napirendről a városüzemeltetési rendszerről szóló előterjesztést, Tarlós István azt mondta: azért halasztották el a tárgyalását, mert "a BKK-tól még többet" elvesznek. A városigazgatóság erős szervezet, alapvetően a városüzemeltetésért felel - tette hozzá.

Tarlós István közölte, a BKK-tól elveszik azokat a fejlesztési projekteket, amelyeket nem kezdett el. A BKK új projektek lebonyolításával nem foglalkozhat, "csak és kizárólag a forgalomszervezés lesz a feladata" - jelentette ki.

Tarlós István elmondta azt is, úgy néz ki, hogy a kormány tízmilliárd forintot ad a margitszigeti fejlesztések befejezésére.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com