Tarlós István csatlakozott az államfő klímaváltozás elleni felhívásához (2. rész)

Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához. Budapest főpolgármestere ezt az után közölte újságírókkal, hogy az államfővel hétfő délelőtt megbeszélését folytatott hivatalában.

Tarlós István kijelentette: a kezdeményezésben a köztársasági elnököt "természetesen erőteljesen" támogatja, hiszen - mint mondta - a környezeti ártalmak kérdése, a minket követő generáció egyik, ha nem a legfontosabb problémájává kezd előlépni.

Download (2)

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy Al Gore volt amerikai alelnök világméretű klímavédelmi akciót indított, és ehhez csatlakozott Áder János. Új honlapot indítottak, www.elobolygonk.hu címen, ahol lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt.

Ha a párizsi klímakonferencia nem tud hatékony lépéseket tenni, akkor nem tudni, hogy mi történik a jövőben - jegyezte meg Tarlós István, aki mindenkit arra kért, csatlakozzanak a mozgalomhoz.

Tarlós István azt mondta, valóban a 24. órában van az emberiség, a természetet nem használja, hanem kihasználja. Szerinte az államfő kezdeményezéséhez a Fővárosi Közgyűlés egésze csatlakozik majd.

Tarlós István a környezetszennyezés kapcsán beszélt arról, hogy akár háborúkat, akár modern kori népvándorlást is elindíthatnak a levegő-, a víz- és a talajszennyezéssel kapcsolatos problémák.

A Föld vízkészletének csupán két százaléka édesvíz, az erdőket irtják, a szén-dioxid-kibocsátás még mindig magas - mondta a főpolgármester, aki a globális felmelegedés kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy hihetetlen veszélyeket rejt az magában, hogy néhány fok hőmérsékletemelkedéssel metán szabadulhat fel Szibéria fagyott talajából.

Áder János május 5-én sajtótájékoztatón közölte: amint tudomására jutott a kampány, március 25-én beszélt Al Gore-ral, és felajánlotta Magyarország és az ő személyes támogatását is a kampányhoz, amit - mint fogalmazott - az amerikai politikus örömmel fogadott, és közölte, Magyarország az első ország, amely csatlakozik a világméretű összefogáshoz.

A cél az, hogy a párizsi klímacsúcson résztvevő állami, politikai vezetők felé olyan világos és egyértelmű üzenetet küldjünk, ami arra ösztönzi a klímacsúcson résztvevőket, hogy egy ambíciózusabb, elkötelezettebb, nagyobb felelősségről tanúskodó megállapodást hozzanak tető alá, mint amilyen most éppen körvonalazódni látszik - mondta akkor a köztársasági elnök.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com