Thürmer: legalább 8600 munkahelyre van szükség Salgótarjánban

A Magyar Munkáspárt szerint a következő években legalább 8600 új munkahelyet kell teremteni Salgótarjánban, és ebből néhány száz létrehozását az önkormányzat finanszírozhatná - mondta Thürmer Gyula, a párt polgármesterjelöltje szerdán, a nógrádi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Thürmer Gyula kifejtette: lehet önálló sertéstelepet, vágóhidat, útjavító üzemet létrehozni, önkormányzati üzleteket nyitni, "és ezzel máris több száz munkahelyet hozunk létre". Ha ez elindul, akkor kell hozzákezdeni a nagy volumenű beruházásokhoz - tette hozzá.

e0000

A polgármesterjelölt emlékeztetett arra, hogy a Munkáspárt hozta elsőként Salgótarjánba a Kínai Népköztársaság nagykövetét, de az akkori szocialista városvezetés nem állt vele szóba.

"Ma már persze mindenki szeretné idehozni a kínai tőkét; nekünk van elképzelésünk, vannak kapcsolataink" - közölte Thürmer Gyula, ismertetve, hogy az egykori acélgyár helyén olyan gyár felépítéséhez szeretnének kínai tőkét bevonni, amely termékeivel bekapcsolódhatna a Belgrád-Budapest vasútvonal építésébe.

Hangsúlyozta: Salgótarján gondjait nem lehet országos beavatkozás nélkül megoldani.

Azt mondta, a Munkáspárt képes szót érteni a kormánnyal, "ha mi adjuk a polgármestert, készek vagyunk a kormánnyal tárgyalni, és képesek vagyunk meggyőzni arról, hogy Salgótarjánt fejleszteni kell, hogy itt több száz milliárd forintos beruházásra van szükség".

Thürmer Gyula a megyeháza előtt tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a választási kampány befejező szakaszához közeledve minden polgármesterjelöltnek konkrét, világos, az emberek számára érthető üzeneteket kell megfogalmaznia. Véleménye szerint elég volt már "a félrebeszélésből, a hamis ígéretekből, a találgatásokból, a múltra való utalgatásokból".

A február 28-ai időközi polgármester-választást Salgótarjánban Dóra Ottó szocialista polgármester halála miatt kellett kiírni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com