Tóbiás: az MSZP-nek se oka, se szándéka jelöltet állítani az Együtt-PM körzeteiben

Az MSZP-nek sem oka, sem szándéka nincs arra, hogy saját jelöltet állítson abban a 31 egyéni választókerületben, amelyben a két párt megállapodása alapján az Együtt-PM szövetség nevezi meg a jelöltet - mondta szerdán Tóbiás József.

mszp-uj-logoA szocialista frakcióvezető-helyettest sajtótájékoztatóján az origo.hu cikkéről kérdezték újságírók. A hírportál azt írta: az MSZP azokban a körzetekben is gondoskodik saját indulóról, ahol Bajnai Gordon pártszövetsége adja a közös jelöltet. Vagyis a szocialisták összegyűjtik jelöltjeiknek az induláshoz szükséges aláírásokat, de csak szükség esetén "húzzák elő őket a fiókból".

Tóbiás József azt mondta: bíznak szövetségesükben, így sem okuk, sem szándékuk arra, hogy saját jelöltet állítsanak az említett körzetekben.

A frakcióvezető-helyettes Érden indult volna a parlamenti választáson, de a körzetben végül az Együtt-PM állíthatott jelöltet Csőzik László személyében. Tóbiás József azt mondta: támogatja őt, így a volt SZDSZ-es politikus lesz a közös jelölt.

Október végén Mesterházy Attila MSZP-elnök is beszélt arról, hogy a szocialisták a jövőben közös jelölés esetén is gyűjtenek önállóan az induláshoz szükséges aláírásokat. Ennek előzménye az volt, hogy a békéscsabai időközi önkormányzati választáson nem indulhatott el az ellenzéki összefogás jelöltje, mert a Párbeszéd Magyarországért az előírtnál régebbi végzéssel igazolta működését.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com