Trócsányi: pártokon felül állnak az új jelöltek

Trócsányi László azt mondta, nagyon örül, hogy megegyezett a Fidesz, a KDNP, valamint az LMP, és így ismét teljes létszámmal dolgozhat az Ab, amelyet az alkotmányvédelem legjelentősebb szervének nevezett, fontos hatáskörökkel.

A miniszter közölte: bízik benne, hogy az Országgyűlés jövő kedden megválasztja a testület elnökét és négy új tagját, mert ez pártok felett álló ügy. Nemzetközileg is értékelhető lesz, ha az Alkotmánybíróság újra teljes létszámmal működik majd - tette hozzá.



Az Ab új jelöltjei különböző irányokat testesítenek meg, azonban mindegyikük személye garancia a teljes függetlenségre és a magas színvonalú döntéshozatalra - szögezte le Trócsányi László. Marosi Ildikó a bírósági vonalat erősíti: korábban az Ab főtanácsadójaként dolgozott, most a Kúria bírája. "Alapvetően mindig is normakontrollal foglalkozott", ami azért fontos, mert a testület munkájában nagy jelentőséggel bírnak az alkotmányjogi panaszok - ismertette az igazságügyi miniszter.

Szabó Marcelről, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettesről szólva Trócsányi László azt emelte ki, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) tanszékvezetője nemzetközileg elismert jogász, akinek személye kifejezi, mennyire fontos a környezet, az élővilág, a génmentes mezőgazdaság, valamint a vizek védelme.
Az alaptörvény nagy hangsúlyt helyez a jövő nemzedékéért vállalt felelősségre - jegyezte meg. Schanda Balázs, a PPKE korábbi dékánja több nyelven beszél, a klasszikus alkotmányjog komoly szakértője, kutatásainak központjában az alkotmányos értékek állnak. Trócsányi László úgy fogalmazott, Schanda Balázs is "tökéletes választás".

A negyedik jelölt, Horváth Attila szintén kötődik a PPKE-hez, az egyetem professzora. Jogtörténészként kifejezésre juttatja a jelentőségét a történeti alkotmánynak, amelynek vívmányait értékelni kell: azokkal összhangban szükséges kezelni a hatályos alaptörvényt és a jelenlegi döntéseket - hangoztatta a miniszter.
Trócsányi László kitért Sulyok Tamás alkotmánybíróra, a testület jelenleg elnöki jogkört gyakorló elnökhelyettesére is, akit Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Ab következő elnökének javasolt csütörtökön. A tárcavezető szavai szerint az egyetemi, valamint ügyvédi háttérrel szintén rendelkező jogász már eddig is bizonyította felkészültségét, és a testület teljes támogatását bírja.

Az Alkotmánybíróság tizenöt tagját az Országgyűlés választja meg az összes képviselő kétharmadának szavazatával, titkos voksoláson, tizenkét évre. Az elnököt a parlament választja az alkotmánybírók közül, megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. A testület létszáma tavasszal csökkent tizenegy főre, elnök jelenleg nincs, jogköreit Sulyok Tamás elnökhelyettes gyakorolja. Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Ab tagjává; 2015. április 1-je óta elnökhelyettes, az elnöki jogköröket idén április 22-étől látja el.

Az Ab elnökét és négy új tagját a tervek szerint jövő kedden választja meg az Országgyűlés, előtte bizottsági meghallgatáson vesznek részt. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz, a KDNP és az LMP megegyezett a jelöltekről a hiányzó bírói helyekre, és a testület új elnökének személyéről is konszenzus alakult ki a három képviselőcsoport között. Kósa Lajos azt is mondta, az MSZP-vel és a Jobbikkal szintén próbáltak tárgyalni, ám a szocialisták "elzárkóztak", a Jobbikkal pedig a személyekben nem tudtak megegyezni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com