Tuzson: a burkolt pártfinanszírozás lehetőségét kizáró szabályozás kell

Magyarországon és az Európai Unióban is olyan szabályozásra van szükség, amely kizárja, hogy az Altus Zrt. uniós megbízásához hasonló eset forduljon elő - mondta a Fidesz szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Fidesz_New_logoTuzson Bence példátlannak nevezte, hogy az Európai Unió az Altus Zrt.
megbízásával olyan cégnek ad támogatást, amelynek vezetője egy volt miniszterelnök, egy jelenlegi párt vezetője. Úgy, hogy Gyurcsány Ferenc az osztalékból finanszírozza pártját - jegyezte meg.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője azt mondta: Magyarországon és uniós szinten is vizsgálni kell a támogatások szabályozását. Ha szükséges, a magyarországi összeférhetetlenségi jogszabályokat is módosítják.

Ha kiderül, hogy az uniós jogszabályoknak nem felel meg az Altus Zrt. megbízása, fel kell bontani a szerződést - mondta Tuzson Bence, megjegyezve: az Európai Uniótól már erkölcsi okokból is kérték, hogy bontsa fel a szerződést a céggel.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden jelentette be, hogy a Fidesz kormányzati vizsgálatot kér az Altus Zrt. uniós megbízása - az Európai Unió 2014-2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzése - ügyében.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com