Tuzson: az EU vezetői elvesztették józan ítélőképességüket

Az Európai Unió vezetői elvesztették józan ítélőképességüket és nem látják azt a tényt, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus között szoros kapcsolat van - jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedden, a Századvég Alapítvány által szervezett Merre tart Európa? - A Project 28 kutatás eredményei című konferencián.

A politikus az intézet felmérése hivatkozva hangsúlyozta, az európai emberek véleménye szerint megbukott a brüsszeli döntéshozók bevándorláspolitikája, amelynek alakítása az elmúlt évtizedek legfontosabb, akár a következő 50-100 évre is kiható kérdése.

Download

Tuzson Bence szerint az Európai Bizottság javaslatai egyrészt alkalmatlanok a probléma megoldására, másrészt még veszélybe is sodorják Európát és azon belül Magyarországot is, mivel az illegális bevándorlók kvóta szerinti szétosztásával gyakorlatilag meghívót küld a kontinensre tartó emberek millióinak. Példaként említette, hogy csak Líbiában 1 millió ember szeretne átjutni a kontinensre, míg Törökországban 3 millió ember várakozik ugyanerre különböző táborokban.

Az államtitkár kiemelte, a migránsok szétosztása Európa-szerte szétteríti az azzal járó veszélyeket.
Tuzson Bence ilyen veszélyként említette a terrorizmus kockázatának növekedését, német szolgálati jelentések szerint ugyanis "legalább 2-3 ezer potenciális alvósejt" is Európába érkezett a bevándorlási hullámban.

A politikus szintén ide sorolta, hogy a korábban érkezett migránsok európai integrációja sem volt sikeres, amit szerinte az is mutat, hogy körükben kiemelten magas a munkanélküliség és a bűnözés aránya. Tuzson Bence külön kitért arra, hogy a korábban nagyobb arányban követnek el olyan bűncselekményeket, például a nők elleni erőszakot, amelyek korábban nem voltak jellemzőek.

Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Bizottság elfogadni tervezi Soros György javaslatát a kvótákról, továbbá annak finanszírozásáról, aminek értelmében új európai benzinadót vethetnek ki, valamint megnyirbálhatják a közös agrártámogatásokat. Ebben az esetben a magyar vállalkozóknak és gazdáknak kellene megfizetni a migránsok ellátását - fejtette ki.

Tuszon Bence hangsúlyozta, az uniós vezetők ezen szándékát csak az emberek hangja változtathatja meg, ezért gondolta úgy a kormány, hogy mindenképpen meg kell kérdezni az embereket, és ezért tartja fontosnak, hogy minél többen részt is vegyenek a kvótareferendumon.

A kabinet képviselője szerint a bevándorláspolitika akár a következő 50-100 évre is kifejtheti hatását, így az ez tekinthető a magyar rendszerváltás utáni legfontosabb kérdésnek, amely hatásainak fontosságában megelőzi az ország EU- és NATO-csatlakozását is.

Az államtitkár alapvető problémának nevezte azt is, hogy Európa vezetői válogatás nélkül mindenkit menekültnek neveznek. Tuzson Bence szerint azonban Európa csak úgy őrizheti meg egységét, ha visszatér alapértékei védelméhez, jelen esetben például csak azokat kezeli menekültként, aki valóban azok is. "Ha nem így teszünk, akkor szét fog esni Európa" - mondta, majd hozzátette, a probléma helyes kezelésével Európa megmenekül és egy jobb kontinensen élhetünk majd.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com