Tuzson Bence: a magyarok összefognak, hogy a kormánnyal együtt felléphessenek a Soros-tervvel szemben

Tuzson Bence felidézte: november 10-éig kapták meg az emberek a nemzeti konzultáció kérdőívét, és már 1,1 millióan ki is töltötték azt, vagyis nagyon nagy az érdeklődés.

A magyarok jól látják, hogy ha az országot érintő sorskérdésről van szó, arról, hogy mi lesz az ország jövője, akkor ebben a kérdésben állást kell foglalni - mondta. Szólt arról is, hogy telefonos tájékoztató kampányt is indítanak a nemzeti konzultációról; ezt azzal indokolta, hogy szükséges a magyar emberek folyamatos tájékoztatása a fontos történésekről.



Az országjárásról pedig azt mondta, ezekből a fórumokból tudják leszűrni, helyes úton járnak-e. Az államtitkár furcsának nevezte, hogy miközben a Soros-tervvel szembeni fellépéssel, a migrációval kapcsolatban az emberek egyetértenek, a politikai pártok nem alakítottak ki nemzeti egységet. Mint mondta, a Fidesz-KDNP-nek nagyon határozott álláspontja van ebben az ügyben, a kormány pedig ennek megfelelően megtette a szükséges lépéseket a határvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor a többi jobb- és baloldali párt arról beszél, nincs is Soros-terv, illetve nem olyan lényeges a migráció kérdése.

Indokolt lenne, hogy ilyen fontos kérdésben a politikai pártok is odaálljanak a kormány mögé, a magyar emberek mellé, "mert együttesen tudunk csak nagyon határozottan fellépni" - jelentette ki Tuzson Bence.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com