Tuzson: változnak az otthonteremtési támogatás szabályai, cél az átlátható szabályrendszer

Változnak az otthonteremtési támogatás szabályai; a cél az, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban juthasson otthonhoz - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megerősítette, két kormányrendeletbe foglalják február folyamán a program korábban rendelet- és szabálymódosításokban rögzített kereteit. Ezek egyike a régi, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos.
Átlátható, világos szabályokat szeretnénk, amelyek között nemcsak a jogtudósok igazodnak el - fogalmazott az államtitkár.

tuzson bence

 

Tuzson Bence közölte: az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik a támogatást, akkor is, ha van másik ingatlanjuk, a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is igénybe vehető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát, mozaikcsaládok is élhetnek a lehetőséggel, továbbá nem összkomfortos ingatlan is vásárolható lesz ily módon.

Utóbbi kapcsán megjegyezte, az ország egyes részein nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Megjegyezte: az év elejétől, visszamenőleges hatállyal érvénybe lépő rendelkezés alapján 2015 elejétől lehet visszaigényelni az ingatlanok áfáját.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról beszélt: az új otthonteremtési program elindítását az tette lehetővé, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon áll, növekszik, a költségvetési hiány alacsony, az államadósság pedig csökken. "A program elindítása tehát annak köszönhető, hogy a magyar reformok működnek" - jelentette ki.

Egy országos felmérésre hivatkozva az államtitkár azt közölte: a lakosság több mint négyötöde támogatja az otthonteremtési intézkedéseket, a 40 év alattiak körében pedig 95 százalékos az áfacsökkentés támogatottsága.

A közérthetőség, a jobb áttekinthetőség érdekében a kormány rövidesen külön rendeletben foglalja össze az új és a használt lakásokkal kapcsolatos szabályokat - tette hozzá, hangsúlyozva, a program lezárhatja a devizahitelezés és az ebből fakadó eladósodás, valamint kevés lakásépítés korszakát, ami a baloldali kormányzás "egyik legsúlyosabb öröksége" volt.

Az otthonteremtés véleményünk szerint nemzeti ügy, e nélkül a polgári berendezkedés sem lehet teljes - tette hozzá Dömötör Csaba.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com