Új nyugdíjszámítást és áfacsökkentést szorgalmaz az MSZP

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az "urizáló fideszes elit" inkább fosztogat, mint osztogat: a munkavállalókra és a munkaadókra adó- és járulékterhet zúdítottak, a nyugdíjemelés nem követi a gazdasági teljesítményt, és az alapvető élelmiszerek áfáját sem csökkentette érdemben a kormány.

A MSZP álláspontja szerint a minimálbér nettó összege nem lehet kevesebb, mint 100 ezer forint, és úgy kell megváltoztatni a nyugdíjszámítás rendszerét, hogy ne csak az infláció, hanem a gazdasági növekedés alapján is történjen a számítás. Az energiaáraknál se kelljen többet fizetnie a lakosságnak, mint amennyibe az ténylegesen kerül, és az összes alapvető élelmiszer áfáját csökkenteni kell - sorolta Gúr Nándor.



Jelezte, az általa benyújtott országgyűlési határozati javaslat lehetővé tenné a férfiak nyugdíjba vonulását 41 év szolgálati idő után. Ha a Fidesz nem képes és hajlandó ezekben az ügyekben lépni, akkor az MSZP 2018 után meg fogja tenni - jelentette ki Gúr Nándor.

A nyugdíjasoknak juttatandó 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványról kérdésre a szocialista politikus azt mondta, ezen a téren káosz és fejetlenség uralkodik a kormányban. Szerinte sokkal költségesebb módon fog az emberekhez eljutni az utalvány, mintha a Magyar Postára bízták volna a kézbesítést és tisztességtelen ilyen feladatot és felelősséget bízni a kormányhivatalnokokra. Nem szolidáris az intézkedés, mert az is megkapja a 10 ezer forintos utalványt, akinek magas nyugdíja van - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com