• 8 ℃ / 11 ℃

Újabb kerítés épül a déli határszakaszon! - képek

Orbán Viktor a múlt héten jelentette be, hogy az ideiglenes határzár egy harmadik védelmi vonallal is bővül.


Ásotthalomnál bejutottak olyan emberek, akik az orbáni poént lelőtték. Vajon épül-e a megígért újabb határszakasz? Számtalan képet készítettek a hatvan méter széles sávot, amit műveleti területté nyilvánítottak és ide bizony idegeneknek tilos a bemenet! Képeket mutatunk, mert oda civil emberfia úgysem mehet be.

2

A területen az Alfahír megszemlélhette, miként épül a határzár bővítése.

Ezen a területen valóban megkezdődött a munka, ahol út is épül, amely a meglévő kerítések között fog húzódni.

Munkagépek és munkások sokkal többen voltak ott, mint rendőrök, vagy katonák, noha az ellenőrzés állítólag jelentős.

Meg kell adni, hogy nincs olyan szemmel belátható szakasz, ahol ne lehetne meglátni egy rendőrségi beállót, vagy éppen a katonaság által használt területet.

Akik felvételt készítettek a terepről, úgy gondolják, hogy ez hasonlatos Spanyolország észak-afrikai birtok védésében emelt drótkerítéssel.

3

Ez maga a NATO-szögesdrót, amelyet a kerítés követ.
Ezeken a területeken makadám utak is épülnek és egy újabb kerítés sor.

Egyelőre útmunkálatok folynak. Azonban van egy póznasor, amelyben nagyfeszültségű áram húzódik, minden bizonnyal a mozgásérzékelők és reflektorok működése miatt.

A sajtóhírek és a valóságos szemtanúk is meggyőződtek arról, hogy az ásotthalmi szakasz az illegális bevándorlók számára népszerű útvonal volt.

Ha Szabadkát és Szegedet légvonalban összekötjük, akkor gyakorlatilag keresztezi Ásotthalom.
Ez a település, amely Magyarország legkritikusabb pontja az illegális bevándorlás szempontjából.


Ráadásul Ásotthalmon egy paradicsom van a megfáradt illegális bevándorlók számára az erdős és gyümölcsös terület miatt, ahol kényükre, kedvükre falatozhatnak.

4

Ezen a területen az illegális bevándorlóknak csupán rövid szakaszt kellett menniük néhány perc alatt, ahol a sűrű erdőbe pillanatok alatt bemehettek.

Itt aztán várták őket az embercsempészek, amelyek tovább juttatták őket.

A mostani kerítés és a nemzetközi helyzet jelentősen megváltoztatta a körülményeket. Így már kevesebben jutnak át a határszakaszon!

Az új kerítés pedig arra fog szolgálni, hogyha nagyobb tömegek érkeznének, az első kerítésen kívül is legyen még egy akadály. Ezen keresztül pedig az átjutás sokkal nehezebb lesz, mert fel van a kerítés szerelve mozgásérzékelőkkel. Továbbá a gyors haladást biztosító úton rövid időn belül meg tudnak jelenni a marcona hatóságok.

Ez rendben is van! Miből ered a dolog?

Toroczkai László Ásotthalom polgármestere a település határánál egy eléggé fejlett kerítésrendszert akart kiépíteni már 2014-ben!

A kormány nem lépett időben, valószínűleg szándékosan. Noha erre figyelmeztette Orbánt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is.

Mindezt félretéve a kormány felhúzott egy silány minőségű határzárat.

Gondoljunk bele! Mit jelent az ideiglenes határzár! Mihez képest ideiglenes?

Az útburkolat felszedhető lesz, amelyre talán soha nem lesz szükség!

5

„Ez nem egy ideiglenes biztonsági határzár, hanem itt akár több száz éven keresztül is védekeznünk kell majd az inváziós rohamok ellen.” – jegyzi meg Ásotthalom polgármestere!

Hozzáteszi még azt is, hogy a kormány a határőrséget azért nem állítja vissza, mert egy ellenzéki javaslatra a gőg miatt ezt nem veszik figyelembe.

Toroczkai László szerint ez egy jó rendszer lesz, ha folyamatosan bővül technikai eszközökkel. Mindazonáltal nem ért egyet a készenléti rendőrség jelenlétével. Helyette professzionális katonai határvédelemre van szükség, amit vissza kellene állítani!

A jelenlegi határzárat az alábbi képeken tekinthetjük meg.

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

22

23

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com