Ujhelyi: nem kértem a hétfői ülésvezetési beosztás módosítását

A parlament szocialista alelnöke szerint az Országgyűlés Sajtóirodája és Kövér László házelnök munkatársai vagy tudatosan hazudnak, vagy súlyosan tévednek, amikor azt állítják: kérésére változott meg a hétfői ülésvezetési beosztás.

országgyűlésA Népszabadság online kiadása hétfőn azt írta: Kövér László házelnök döntése értelmében mégsem Ujhelyi István vezeti a hétfő délutáni plenáris ülést, amikor Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a hozzá intézett kérdésekre. Az országgyűlési sajtóiroda közlése szerint az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás viszont éppen Ujhelyi István kérésére változott meg.

A Ház MSZP-s alelnöke az MTI-nek küldött közleményében azt írta: november 5. és 13. között hivatalos úton Washingtonban és Pekingben tartózkodik, ahol többek között a Kínai Népköztársaság külügyminiszterével közösen nyit meg egy globális gazdasági fórumot. Ugyanakkor - jegyezte meg - ez a hétfői ülésnapot nem érinti, amint azt október 22-én jelezte is.

"Akkori hivatalos jelzésemet az Országgyűlés illetékesei nyugtázták és visszaigazolták. Kövér László munkatársai csak október 31-én közölték velem telefonon, hogy a hétfői ülésnapon - elnöki döntés értelmében - más vezeti a plenáris ülés azon részét, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnök is válaszol az ellenzék kérdéseire. Erről írásbeli tájékoztatást kértem, amit azóta sem kaptam meg" - közölte Ujhelyi István.

Hozzátette, sajnálatos, hogy az Országgyűlés és fideszes vezetése "ilyen kicsinyes eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy ne egy szocialista levezető elnöke legyen a mai plenáris ülésnek", és hogy ennek igazolására súlyos valótlanságot állítottak a nyilvánosság előtt.

"Bízom abban, hogy gondatlan tévedésről és nem tudatos hamisításról van szó" - tudatta, hozzáfűzve, sem Kövér Lászlótól, sem az Országgyűlés illetékeseitől nem vár bocsánatkérést, kezd hozzászokni "a nemzeti együttműködés demokratikus rendszeréhez".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com